Vásárlásaim

Glamour napi haul

17:33:00

Elnézést kérek azért, amiért egy ideje nem volt poszt, ez természetesen az időhiánynak és a sok programomnak volt köszönhető. Most viszont a hétvégi Glamour napi szerzeményeimet mutatnám meg nektek :)



Láthattátok az előző bejegyzésben, hogy mik voltak a kívánságlistámon, hiszen nem szerettem volna túlköltekezni, így igyekeztem csak azokat a termékeket megvásárolni, amire úgy éreztem, hogy tényleg szükségem van. Idén sikerült ellenállni a sok kozmetikai termékre vonatkozó 25% -os és 50% -os kedvezménynek, csak azért nem akartam őket elhasználni hogy vegyek valamit akciósan. Inkább tehát ruhákat láthattok majd.





Először kezdném azzal a néhány sminktermékkel, amik mégis bekúsztak a kosaramba. 
1. Mayfactor - FaceFinity 3 az 1-ben alapozó : Ez volt az egyetlen sminktermék, amire mindenképp szerettem volna beruházni, hiszen alapozót mindig a Glamour napi kuponokkal veszek, így a fele árát megspórolom, és pont most fog elfogyni a tavaszi Glamour napi alapozóm. (3500 Ft - 50% )

2. Essence Long lasting rúzs : Bár a következő termékekhez nem tudtam kupont felhasználni, de mivel a Glamour napokon jártam a Rossmannban és megvettek ezeket, gondoltam, hogy ide veszem őket. Nagyon nagyon jó kis rúzs, szerettem volna valami ősziesebb, különleges árnyalatot, így sikerült rátalálnom erre a pinkes-lilás árnyalatra. Teszt mindenképpen várható róla a közeljövőben.

3-4. Essence Color & go körömlakkok : Egyszerűen csak kellett egy arany és egy ezüst lakk, amiket valószínű főként a gyűrűsujjamra fogok majd használni.

Most pedig akkor megmutatnám a ruhadarabokat is, amiket a közeljövőben fogtok látni majd outfit bejegyzésekben is.


A New Yorkeres 20%-os kuponomat egyrészt erre a kötött fekete kardigánra használtam fel, mert szükségét éreztem egy ilyesmi alap darabnak a ruhatáramban. Első sorban télen a szoknyás outfitekhez fogom hordani, meg az elegánsabb szettekhez. 6000 Ft - 20%




A másik New Yorkeres ruhadarab pedig egy sztreccs szoknya, ami szintén nagyon jól kombinálható tavasszal és nyáron is, de ősszel és télen is viselhető vastagabb harisnyával és cicanacival . 1250Ft - 20%


A H&M-es 20%-os kupont egy térdig érő pamut ruhára váltottam be, amit szegényt sikerült elég csúffá tennem azzal, hogy felakasztottam. Felvéve nem ennyire karcsú és hosszú, de majd az outfit posztban látni fogjátok, hogy hogy néz ki valójában. Szintén a téli időszakra ruháztam be erre a darabra. Nagyon jól kombinálható darabnak tartom, hiszen egy farmerdzsekis összeállításban is és egy elegánsabb összeálításban is teljes mértékben el tudom képzelni. 2700Ft - 20%


A Tally Weijlben rátaláltam a hőn áhított farmermellényre, amire már olyan régen szerettem volna beruházni. Mivel leginkább világosabb farmernadrágjaim vannak, ezért külön örültem annak, hogy sikerült egy világosabb árnyalatú mellényt találnom. 6000 Ft - 20%


És végül de nem utolsó sorban egy bokacsizmát sikerült bezsebelnem, ami abszolút impulzus vásárlás volt, mert idén már nem szerettem volna csizmát venni, mert már van egy-kettő e nélkül is... De hát na, olyan jó kis cipellőnek tűnt, és annyira kényelmes volt, hogy nem hagyhattam ott az üzletben, még úgy sem, hogy erre nem vonatkozott a kedvezmény, mert egy kínai üzletben találtam rá. A belseje ugyan bélelt, de nem az az ultra vastag, így a hidegebb őszi napokon is tudom hordani, illetve télen vastag zoknival. 6290 Ft

Ennyi lett volna a Glamour napi vásárlásom, nagyon meg voltam elégedve az idei felhozatallal, az üzletek tényleg kitettek magukért, nagyon sok a stílusomnak kedvező ruhadarabot találtam a polcokon, sajnálom, hogy a pénztárcám véges :/ Ti miket vásároltatok? :)

You Might Also Like

17 megjegyzés

  1. Szia!

    Az a bokacsizma jól néz ki. Én a Deichmannban vettem egyet 2 hete 8 ezerért, az kék színű, de az is nagyon kényelmes. Én sötét farmerekben járok, nekem passzol a ruhatáramhoz.
    Az én listám: DM: Color Tattoo (Pink Gold), Max Factor CC krém (én is ilyenkor veszek szívesen alapozót, ez meg az Xperience alapozó átcsomagolt változata), Elseve és Fructis sampon (utóbbi anyunak), Palette habfesték (szintén anyunak) és -15% még a végösszegi kuponnal. Takko: zoknik, sapi. New Yorker: óra+póló. Müller: fénymásolópapír, édesség anyunak, mini Bebe krém. Itt nincs sok bolt, a tömegnyomort nem szeretem, meg egyesek tényleg lázban égnek ilyenkor... és törnek/zúznak 1-1 termékért. Pedig a -20% nem olyan sok, sőt a DM 50%-os sminkesért se ölnék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia :)

      Igen, a sötétkék cipellők is nagyon jól kihasználhatóak, szeretem őket. Color tatto-n én is sokat gondolkodtam, de úgy döntöttem, hogy az On and on bronze mellett most nincs szükségem más színre. A Maxfactor CC krémét nyáron használtam, most már sajnos túl sötét, de nagyon szerettem, jó vásárt csináltál :))
      Igen a tumultus itt is borzalmas, és itt sincs túl sok üzlet, de nekem pont elég. Idén az volt a szerencsém, hogy pénteken mentem kora délután, akkor meg még nincsenek olyan sokn.
      Ölni meg lökdösődni, tolakodni én sem tudnék még az 50%-asokért sem.

      Törlés
  2. Ugyanezt az alapozót vettem meg én is, ugyanebben az árnyalatban. Sajnos pont ebből az árnyalatból nem volt teszter és a többi teszter abszolút nem hasonlított a bőrszínemhez uh maradt ez. De nem rossz, picit világosabb mint kellene... Mellényt is vettem :) A bokacsizmád nagyon vagány!! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt szerencsére mindegyikből volt teszter, elvileg ez jó a bőrömhöz, bár még az arcomon nem próbáltam. Mellényt milyen vettél ? :)
      Köszi, nagyon jó lesz majd szerintem szoknyákhoz is meg nacikhoz is :)

      Törlés
  3. Úúú imádom ezt a farmermellényt!! Nagyon jó szerzemény! Mondjuk én sokallottam volna érte még 6000Ft-ot is :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) Igen, szerintem sem volt olcsó, de én mindenhol ennyiért láttam vagy még drágábban... :/

      Törlés
  4. áá, az a mellény és az a csizma! *.* várjuk a rúzstesztet! :)

    VálaszTörlés
  5. :D Imádom őket, a rúzsteszt pedig holnap érkezik :)

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Nagyon tetszenek amiket vettél, még lehet én is befogok majd vásárolni, bár nem biztos az. :D Viszont lenne hozzád egy kérdésem, remélem tudsz majd nekem segíteni! Szóval, arról lenne szó, hogy a menüket hogy tudtad úgy elrendezni hogy minden látszodjon és minden egyes bejegyzést ott legyen? Pl: Hajvarázs és minden bejegyzést ott van? Felül pedig ezt írja: A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hajvarázs. Összes bejegyzés megjelenítése

    Nagyon megköszönném ha ilyesmivel is tudnál jönni nekünk, nekem! :) Mivel szeretnék én is egy blogspot oldalt létrehozni magamnak! Tudsz nekem segíteni? :) Bocsika hogy ide írtam, de gondoltam itt válaszolnál is, mint chatbe! :) Előre is köszönöm a válaszod és a segítséged!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) Ez a menü dolog nagyon egyszerű, amikor megírod a bejegyzésed van egy olyan lehetőség, hogy címke, és oda kell beírni amit szeretnél. Ha több bejegyzésnek adod ugyanazt a címkét, akkor ezeket összerakja úgy ahogy nekem is.
      Ha van ezen kívül bármi kérdésed azt nyugodtan írd meg :) Remélem tudtam segíteni.

      Törlés
  7. Szia!

    Köszönöm szépen a segítséged! :) A második kérdésem az volna, hogy maga a blog kinézetét te változtattad meg CCS kóddal vagy kiválasztottad magadnak? :) Nem tervezel ilyen kisebb menüpontot létrehozni, hogy ezzel sokaknak tudnál segíteni? :$ Persze nem akarok én ebbe beleszólni! :D Csak sok az angol oldal és sehol nem találtam ilyen egyszerűbb választ, mint nálad! :) ÉS a menüpontokat "Új oldal" vagy mi a neve által hoztad létre? Bocsánat hogy ennyi kérdésem van :$ csak még igen csak kezdő vagyok ebben! Remélem nem haragszol miattam vagy valami gondot nem okoztam, ugye? Köszönöm megint a segítségedet! ÉS ígérem nem zaklatlak tovább, legalábbis megpróbállak nem zaklatni ezzel! :D :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi gond, nagyon szívesen válaszolok a kérdéseidre. A tanácsom egyébként az lenne, hogy hozd létre a blogot, és meglátod sok minden annyira nyilvánvaló lesz, mert sok gomb illetve menüpont elég egyértelműen tartalmazza azt, amit szeretnél, így könnyű észrevenni, hogy az új bejegyzés létrehozásához rá kell kattintani az bejegyzés létrehozása gombra :D
      Css kódot nem illesztettem be, csak a hátteret és a modulokat módosítgattam :)
      Az oldal mivel divatblog, ezért nem hiszem hogy ilyen jellegű bejegyzések születni fognak a későbbiekben.

      Törlés
  8. Rendben, megfogadom a tanácsodat! :) Köszönöm szépen! ^^ Nagyon aranyos vagy! :) Egyébként, igen igazad van, hülye kérdést tettem fel, hiszen neked már megvan a maga foglalkozása ezen a oldalon! :) Amúgy, mennyire tetszik neked ez a oldal? Sokkal egyszerűbb mint eddig is volt? :)

    VálaszTörlés
  9. Erre a szoknyára én is lecsaptam, annak ellenére, vagy éppen azért, mert van egy hasonlóm nyárról, amit nagyon szeretek. Először idegenkedtem kicsit, hogy hát hű, meg há, ez csíkos is, meg virágos is, de imádom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj annyira imádom én is, és rengetegen meg is dicsérik mindig amikor rajtam van :)

      Törlés
  10. Nekem is ugyan ilyen alapozóm van és imádom. Tavasszal vettem még glamour napokon és most is beszereztem egyet.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de jó :) Remélem én sem fogok benne csalódni :)

      Törlés