Elfogyott termékeim

Elfogytak 3.

8:00:00

Tudom, olyan ritkán van elfogytak poszt. Ennek az az oka, hogy ha kiürül például egy tusfürdő, vagy bármilyen termék én azt automatikusan kukába dobom, majd napok múlva rádöbbenek, hogy gyűjtögetnem kellett volna. Most viszont szinte egyszerre kiürült több smink illetve szépségápolással kapcsolatos termékem, és voltam annyira ügyes, hogy mielőtt lefotóztam volna őket nem dobtam ki az üres flakonokat.




Rival de Loop kétfázisú sminklemosó : Azt kell, hogy mondjam nem rossz kis termék, azzal együtt, hogy nem kérnek érte több ezreket. A sminkemet nekem szépen eltávolította, ilyesmi problémáim nem voltak vele. Az az egy gondom volt vele, ami miatt nem fogom újravásárolni, hogy nekem csípte a szemem ha belekerült egy kevés. Valljuk be, nem túl kellemes ez így. De egyébként nekem remekül szerepelt.

Synergen arclemosó zselé : Szerettem nagyon. Minden fürdésnél ezzel tisztítottam az arcom. Egy babszemnyi kellett belőle csupán, mert remekül habzott. Finom málna illata van, de mivel elég mű, ezért a végére már igen csak megutáltam ezt az illatot.


És igen, elhasználtam 4 db sminkterméket :)

Maybelline Affinitone Mineral alapozó: Fél év alatt sikerült elfogyasztanom. A tavaszi Glamour napok alkamával akciósan jutottam hozzá. Szerettem, jól fedett, nem keltett maszk hatást, jól eltaláltam a színét is. Egyetlen problémám lett vele a vége fele. ( ezzel is a vége fele, nem értem mi van velem ) A bőröm rettentően befénylett tőle már akár 1-2 óra elteltével is úgy, hogy púderrel fixáltam mindig. Emiatt nem ezt, hanem egy Maxfactor alapozót vettem.

Essence Coverstick korrektor : Tényleg bevált. Nagyon szépen eltüntette a bőrhibákat és a pirosságot, tökéletes volt az árnyalata és emellett nagyon tartós is. Az ára pedig ha jól emlékszem mindössze 600-700 Ft körül volt. Emellett szeretem ezt a stiftes "rúzs" szerű megoldást.  Ezt már újra is vásároltam és csakis ajánlani tudom.

I <3 Extreme szempillaspirál: Minden túlzás nélkül kijelentem, hogy ez a KEDVENC szempillaspirálom. Használtam, használok én Maybelline-t, Loreal-t amik persze jók voltak, de ha igazán műszempilla hatású pillákat szerettem volna egyértelműen ezért kellett nyúlnom. Brutálisan dúsít, ami nekem minden vágyam egy spirállal szemben. Sajnos elég hamar besűrűsödik, de 700 Ft-ért hozzá lehet jutni, tehát mindenképp ajánlani tudom nektek. Most szeretném elhasználni a jelenleg felbontott spiráljaim egy részét, és mindenképp újravásárolom.

I<3 style szemhéjtus: Régebben ódákat zengtem nektek róla, most azonban nem szeretném túlragozni, mert már nem is kapható, illetve ha követtek régebb óta, akkor láthattátok, hogy elég sokszor megemlítettem. Nagyon szerettem a szilikonos applikátorát, én az ilyen típussal szeretek a legjobban dolgozni. Hasonló termék újravásárlásra került, amit a későbbiekben biztosan láthattok majd termékteszt formájában.

Nos hát ennyi lett volna az október végi, november eleji termék. Ti mennyi sminkcuccot szoktatok elhasználni ? Nektek is van olyan érzésetek néha, hogy lehetne egy kicsit több is ez a szám ? 

You Might Also Like

15 megjegyzés

  1. nekem a szemhéjtus nem vált be, mindig elkenődött. :/ de lehet adok neki még egy esélyt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj én úgy szerettem :) persze nem volt vízálló, de az átlagos napokat nekem simán kibírta :)

      Törlés
  2. A tus nekem is megvan és én is szeretem :) A kétfázisú lemosóval is hasonló a helyzet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is csípte a szemed a lemosó ?

      Törlés
    2. Akkor csak az én szemeim ilyen finnyásak úgylátszik :/

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. a tust én is nagyon szerettem! :)) bár már régóta zselés tust használok, de azért sajnálom, hogy kivonták, pörgősebb, sietősebb napokra nagyon jól jött! :) a spirállal eléggé felkeltetted a kiváncsiságom, pont a hetekben vettem új spirált, azt essence-től a get big! lashes-t, de ez is nagyon piszkálja most már a csőrőm! :) remélem őt nem fogják kivonni, mert most 3 spirálom van használatban, elkéne őket fogyasztani azelőtt, mielőtt bezsákmányolnék még többre! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez a spirál még kapható ! nagyon remélem hogy nem fogják kivonni a forgalomból mert nagyon mérges leszek. Tényleg legjobb spirálom eddig :) Ajánlom neked is figyelmedbe :)

      Törlés
  5. Szia! Nagyon ügyes voltál, ennyi sminket elhasználtál. Nekem a sminkcuccok nagyon lassan fogynak, mindig úgy érzem, hogy elfogyhatna valami, már szeptember óta gyűjtöm az elfogyottakat, és kb. minden volt már benne, de smink még nem, pedig használok ugyanúgy mindent, mint krémekből. :-)
    Ivett
    http://fairyjuice.blogger.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, most kifejezetten büszke vagyok magamra :D De egyébként van, hogy nekem sem fogy semmi :/

      Törlés
  6. Én is ezt a sminklemosót használom már 1-2 éve, de nekem nem csípi a szemem, tökéletesen leviszi a sminket és nagyon szeretem! :) Ez a szempillaspirál nekem is felkeltette a figyelmem, már szemezgettem vele még pár hónapja, amikor szempillaspirálra akartam beújítani, de végül egy másik essence spirált vettem. Lehet, ez is bekerül majd a gyűjteményem közé, nagyon meggyőztél vele! :D Egyébként nekem szinte sosem fogy el semmilyen sminktermék, pedig én is minden nap sminkelek, jobban a korrektorok, púderek és rúzsok fogynak, a szempillaspirál alig :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem pedig szájra való termékek nem fogynak soha :-D annak viszont kifejezetten örűlök hogy sikerűlt felkeltenem az érdeklődésed a spirál iránt :-) sok külföldi beauty guru is hasznàlja :-D

      Törlés
  7. Mennyibe került a Synergen arclemosó zselé?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha jól emlékszem 3-400 Ft körül volt :)

      Törlés