maxfactor

Maxfactor Creme Puff púder teszt

8:00:00

Igen, ismét egy Primőrös szerzemény, amit azóta rendületlenül használok. Talán az összes termék közül ennek örültem a legeslegjobban, mert a bloggertali előtt volt nem sokkal a Glamour napok, és az 50%-os Maxfactor kuponomat majdnem erre a púderre szántam, de mivel nagyobb szükségem volt az alapozóra, így ez akkor ott maradt. Így persze mégis magaménak tudhatom, aminek roppant mód örültem. És mivel lassan 1 hónapja használom, úgy gondolom, hogy kellő tapasztalatot gyűjtöttem róla ahhoz, hogy beszámoljak róla nektek.




Először is szokás szerint ejtsünk néhány szót a csomagolásról, hiszen nem elhanyagolható a nem mindennapi arany csomagolás. Ez a termék ugyanis 1953 óta töretlen sikereknek örvend, így a 60. évfordulója alkalmából gyönyörű arany csomagolást kapott. A termék persze változatlan maradt, szóval aki esetleg a fekete csomagolást ismeri még és szereti, az megnyugodhat. Nem változott semmi :)

A színétől kicsit eltávolodva de a csomagolásnál maradva viszonylag masszívnak mondható műanyag tégelye van, viszont úgy érzem nem merném megkockáztatni, hogy bedobjam a táskába, ugyanis a teteje bár nem jár le nagyon könnyen, a táskában bármelyik pillanatban lecsusszanhatna róla, annyira azért nem bomba biztos.



A tégely tartalma a púderen (21g) kívül még egy átlátszó fólia és egy nagyon vékony szivacs, amivel szerintem a felvitele nem lehetséges, maximum vészhelyzetben, de megvallva őszintén nem próbáltam. Nekem a tükör sem hiányzik hozzá, mivel előbb említettem, hogy hordozhatónak nem éppen hordozható, itthon pedig van nagyobb tükör amiben sminkelek.



Sikerült az árnyalatomat nagyon jól eltalálni, ami nagyon fontos, mert nem átlátszó púderről van szó. Na de még nem ejtettem egy szót sem arról, hogy mit tud ez a kis púder, ami már 60 éve kiszolgálja a nőket. Azt kell hogy mondjam, igenis tud valamit ez a kis termék ha ennyi ideje már a polcokon van és nagymamáink is használták. Az én tapasztalataim is abszolút pozitívak vele kapcsolatban. Múltkor az elfogyott termékeim bejegyzésben említettem nektek, hogy az utóbbi időben a Maybelline Affinitone alapozótól nagyon hamar kifényesedett és olajos hatásúvá vált a bőröm, amit az előző púderem maximum egy órára tudott elfedni. Ezzel a púderrel 4 órán keresztül matt maradt a bőröm. Más normál alapozó fölött viszont neked egy egész napot kibír különösebb átfényesedés nélkül. Amit a mattságáról fontos megjegyeznem az az, hogy nem lesz az arc tőle extra matt, élettelen, aminek én különösen örülök, mert kifejezetten utálom, ha egyáltalán nincs természetes fénye az arcomnak.
Egyértelműen tudom ajánlani ezt a terméket, hiszen tényleg nagyon jó tapasztalataim vannak vele kapcsolatban. Ami miatt viszont alaposan vizsgáljátok meg, mielőtt megvennétek az az illata/szaga. Sokak a bloggertalin is mondták, hogy nekik borzalmasan irritálja az orrukat ez a szag. Engem például egyáltalán nem bosszant, nekem a nagyim illata jut róla eszembe, amit kislány koromban éreztem.





Felvitelét pedig roppant egyszerűen el tudom végezni az új Maxfactor púder ecsetemmel, aminek extra puha és dús szálaival pár simítással készen is van az alapozó fixálása.

Összességében tehát figyeljetek az illatra, valamint gondosan válogassátok meg az árnyalatot és vegyetek hozzá egy jó kis púder ecsetet :) Egyébként egy csudi jó kis terméket fogtok kapni 2500 Ft-os áron, de sokszor tapasztalom, hogy a Rossmannokban vannak 25%-os Maxfactor akciók, ilyenkor érdemes rá lecsapni :)

Nektek vannak tapasztalataitok ezzel a púderrel kapcsolatban? Ha nincs, melyik a kedvenc púderetek ?



You Might Also Like

10 megjegyzés

  1. Szemezgettem vele egy időben, de nekem a Dodo púder az etalon, ha nincs épp dögmeleg, majdnem egész nap tart a matt hatása (az sem mattít élettelenre), és jobban szeretem a por állagú termékeket. Nagyon jókat írtál róla egyébként, de az illata eléggé eltántorított.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig inkább a kőpúderek híve vagyok :) Egyébkéknt ennél a terméknél az egyetlen buktató tényleg csak az illat, bár nekem személy szerint bejön :)

      Törlés
    2. Nekem azért a 4 órányi mattítás kevés, de elég alattomos bőröm van, akkor fényesedik ki, amikor nem is számítanék rá :D

      Törlés
    3. Ez az Maybelline alapozó amit művelt az már bőven túllépi a fényesedés jelzőt, az egész fejem brutálisan beolajosodik tőle. Úgyhogy azt hiszem itt nem rossz eredmény, de egyébként egész nap kitart :)

      Törlés
    4. Ó nem, alapjáraton a 4 óra nem rossz, sőt.. csak nekem nagyon kevés sajna :(

      Törlés
    5. én is azt szeretem a legjobban hogyha egész nap nem kell vele foglalkozni, és most már el is fogyott az az alapozó, úgyhogy a probléma forrása megszűnt :D

      Törlés
  2. Már régóta szemezek vele, lehet, hogy ezután a bejegyzés után meg is veszem. (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) örülök hogy sikerült kedvet csinálnom hozzá :)

      Törlés
  3. Tudom, nem szép dolog, de ritkán használok púdert, inkább csak alapozót, vagy kompakt púdert.
    Kukkants be hozzám, bezsebelhetsz egy díjat: http://lakkalandok.blogspot.hu/2013/11/the-versatile-blogger-award.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokáig én sem használtam :D Egyébként ha nem érzed szükségét, akkor szerintem nem is kell. Ha annyira fényesedne a bőröd, akkor rögtön utána nyúlnál :)
      Köszönöm a díjat :))

      Törlés