China Glaze

China Glaze - Santa red my list

14:06:00

Igen, bevallom kicsit elmaradtam a karácsonyra kapott China Glaze Be merry csomagocskám lakkjainak bemutatásával, mert mindig jött velem szembe valami másik csoda, amit éppen a körmömre akartam kenni azonnal. Most viszont sorra került a következő szépség.





A China Glaze lakkok minőségéről, kiszereléséről és áráról már részletesen írtam ITT, most inkább csak az adott árnyalat gyönyörűségeiről szólnék néhány szót.





Az üvegben engem már teljesen rabul ejtett az alapjáraton bordó szín, amit megbolondítottak rengeteg arany mikrocsillámmal és jó néhány rózsaszínes beütésű árnyalattal is. Így a végeredmény valahogy ennek a három színnek az ötvözete, amit imádok.



Egyetlen rétegben annyira tökéletesen fedett, hogy teljesen feleslegesnek éreztem a második réteg felkenését. A körmökön szépen elterült és nem s csíkozott, így nagyon könnyű volt a felvitel. A fedőlakk felvitele után került fel az i-re a pont, akkor ragyogott fel csak igazán ez a gyönyörűség.


Lehet csak az én bénaságom, de nagyon nehezen tudtam lefotózni a valódi árnyalatot, és azt a csodás színkavalkádot amit én élőben látok. Itt egy picikét sikerült elcsípnem belőle. És hogy milyen a tartóssága? Átlagos. Körülbelül 3 napot gyönyörűen kibír a körmeimen, a negyedik nap látható egy szolid lepattogzás a csücsköknél, de ez nálam már teljesen jónak számít.

Most pedig jöjjön még néhány kép:






Azt hiszem most egy időre pihentetnem kell ezt a lakkot, mert érzem a tavasz közeledtét, és az ingert, hogy a pasztell és krém finisű lakkok felé nyúljak mostantól.

Ti hogy álltok a CG lakkokkal? Melyik a kedvenc darabotok?


You Might Also Like

12 megjegyzés

  1. Még nem próbáltam CG lakkot, de nagyon szimpatikus a márka. Gyönyörű színe van ennek a lakknak. Már az én szívem is a tavaszias árnyalatok felé húz, ma már ennek megfelelően választottam lakkokat is. :) Pár nap múlva fent lesz a blogon is ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Merem is őket ajánlani, tényleg hatalmas a választék, mindenki megtalálja a magához leginkább passzoló árnyalatot, vagy inkább árnyalatokat :P

      Törlés
  2. hu nagyon tetszik ez az árnylat.
    nekem egyik kedvenc márkám,ha kedvencet kell írnom akkor cowgirl up:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aaa *-* utánakerestem. Kívánságlistás mindenképp *-*

      Törlés
  3. Sürgősen fel kell avatnom :D gyönyörű nagyon :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is olyan sokáig halogattam :/ Az igazi hangulata karácsony környékén lett volna, de hát mindegy, azért ilyenkor is szép :D

      Törlés
  4. Én is szerelmes vagyok ebbe a lakkba, de általában véve a CG lakkjaiba könnyű belezúgni *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig még én sem csalódtam egyikükben sem, ez csak a pénztárca számára szomorú tény :D

      Törlés
  5. Az üveges kép abszolút nem fogott meg, de a körmeiden nagyon szép! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem mindkét módon tetszik :) De az a jobbik eset ha a körmökön jobban tetszik mint az üvegben :D

      Törlés