avon

2014 Júliusi kedvencek

10:00:00

Ez a július úgy elsuhant, hogy szinte észre sem vettem. Hihetetlen, hogy egy hónapunk maradt már csak a suliig. Viszont amellett, hogy voltak kedvenc sminktermékeim a hónapban, meg kell még említenem kedvencemként az idei nyaralásomat Görögországban, ( szeretnétek belőle posztot? ) illetve, hogy felvettek az egyetemre :) Így egy igazán eseménydús és örömteli hónapot hagyok a hátam mögött.


Viszont akkor most kezdjük végre a szépségápolási kedvencekkel, ami titeket is jobban érdekel. A hónap kedvencei vegyesek. Vannak köztük nemrég vásárolt termékek, amik beváltak és még a boltokban is kaphatóak, illetve vannak olyanok is, amelyek elfeledett, és most ismét előkerülő kedvencek. 


Balea Melon tango tusfürdő
Tudom, sokan írtak már erről a tusfürdőről, de semmiképp nem szerettem volna kihagyni a listámról. Azt vettem észre, hogy ez a tusfürdő valakinek vagy teljesen belopja magát a szívébe vagy ki nem állhatja. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy nem kicsit édes, gyümölcsös illatot áraszt magából, ami az egész fürdőszobát beteríti. Engem pont ez fogott meg benne, illetve a könnyed, ám igen jól habzó állaga. Egyetlen bánatom csupán, hogy limitált, tehát vagy már nem is kapható, vagy már nem sokáig.

Avon Sun+ önbarnító hab
Azt tudni kell, hogy az utóbbi években elég sok barnító testápolót kipróbáltam már, de soha nem voltam maradéktalanul elégedett. Leginkább a türelmetlenségemmel volt a probléma és az igen csak sárgás árnyalattal, amit kaptam végeredményül, már ha elég kitartó voltam. Legtöbb esetben ugyanis néhány nap után nem igazán láttam hatalmas változást sosem, ezért abbahagytam. Ennek a terméknek az esete viszont egészen más. Már első használattal olyan gyönyörű színt értem el, hogy csak ámultam és bámultam. Egy alkalom elegendő volt 4-5 napi barnasághoz, ami valljuk be, elég kényelmes megoldás. Vigyázni viszont nagyon kell vele, mert ha nem sikerül egyenletesen eloszlatni, akkor brutálisan foltos lesz a végeredmény, amit a második nap korrigálni kell. ( tapasztalat ... ) Mióta nyaralni voltunk, azóta már nem használom ennyire koncentráltam, hiszen elég jól sikerült lebarnulnom. Így most már csak minden második nap a testápolómhoz keverek hozzá belőle egy kisebb mennyiséget, remélve, hogy fenntartja az egyébként hamar elillanó barnaságomat.




Catrice Made to stay lip polish - 030 Strawberry's secret
Ha jól emlékszem, az előző hónapban is a kedvencek között szerepelt a Catrice egyik lip polish terméke, ám egy sokkal élénkebb pink árnyalatban. Júliusban azonban, bár azt is használtam, előtérbe került a tesója is, egy korallos, visszafogottabb árnyalat, amit többen is megdicsértek rajtam. Annyira kényelmes viselet az ajkakon, hogy ez a termék lett az örök kedvenc ajakkencém. Tesztet nemrégiben olvashattatok róla ITT.

Essence longlasting rúzs - 13 Love me
Ha visszafogott, enyhén rózsaszínes ajkakra vágytam, akkor az Essence Love me árnyalatú rúzsa került előtérbe, amelyet szintén nagyon kedvelek. Bár ez kevésbé tartós mint a lip polish, de nem jelent problémát nap közben a felfrissítése, hiszen nem egy szembetűnő szín, így tükör nélkül is könnyen kiigazítható, újra kenhető. 



Lovely Ibiza körömlakk - Nr3.
Ne haragudjatok, hogy már megint Lovely Ibiza kollekciós lakk, de nem tudok betelni velük. Végre megkaparintottam ezt a narancs árnyalatot. Több sem kellett, nyaralásra felkentem a körmömre, és ott egy teljes hétig díszelgett. ( persze a lepattant sarkakat ki kellett pótolni 4-5 nap után. ) Majd miután hazajöttem lemostam és ismételten felkentem. Imádom, hogy 10 méterről világít, annyira neon, imádom, hogy a barna bőr mellett tökéletes mutat, imádom, hogy 5 napot simán kibír és imádom, hogy homoklakk. 



Essence Girls on tour krémpirosító
Tudom, sajnos ezt a terméket már nem lehet kapni, mert egy tavalyi nyári trendkiadás tagja volt, viszont nem hagyhattam ki a felsorolásból, mert nagyon nagyon szeretem. Nyáron abszolút a krémes pirosítók híve vagyok, ezért is kedves nekem annyira ez a termék ebben a hőségben. Ráadásul az ajkaimra is gyakran használom, mert így tökéletesen harmonizál a pirosító színével, valamint egészen sokáig fent is marad.



Lovely Pump up szempillaspirál
Ő az egyik régi,  feledésbe merült termék, amit most ismételten előszedtem és nagy örömmel használtam. Nem is értem, mostanában miért szüneteltettem. Gyönyörűen hosszítja és íveli a pillákat. Ami pedig még külön öröm számomra, hogy nem vesz fel a keféje túl sok festéket, így a szempillákat sem ragasztja össze. ( Bár én ezeket a szilikonos keféket annyira nem kedvelem, de mivel szép pillákat csinál, így elnézem neki :)



Essence Gel szemceruza - 04 blue lagoon
A nagy melegben nem készítettem nagyon intenzív, vagy bonyolult szemsminkeket. Általában ezt a vibráló kék szemceruzát használtam vagy az alsó pillasorba, vagy pedig tusvonal meghúzására. Mivel nagyon krémes és pigmentált, ezért mindkét célra tökéletes volt, és nagyon mutatós, nyári, egyszerű sminket tudtam vele készíteni. Régebben készült róla teszt is, melyet ITT megtaláltok.



Itt vannak az előbb említett termékeke színmintái. Balról jobbra: Essence Gel szemceruza, Essence longlasting rúzs 13 Love me, Catrice Made to stay lip polish, Essence Girls on tour krémes pirosító.







Ezek lettek volna az én kedvenceim. És a tieitek mik voltak ? Ti is előássátok néha a már rég használt, feledésbe merült termékeiteket ?

You Might Also Like

10 megjegyzés

  1. Gyönyörű a Lovely lakk *-* xx
    Bianka

    VálaszTörlés
  2. Úgy látom vannak közös kedvenceink ;)
    Gratula az egyetemhez, hova vettek fel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És melyikek a közös kedvencek? :D
      Köszönöm szépen :) Győrbe, a Széchenyi Egyetemre :)

      Törlés
  3. A Balea tusfürdő nálam is nagy kedvenc :) Viszont a Lovely lakk nekem iszonyatos. Az állaga iszonyat híg, folyik össze-vissza és a homok hatás nálam elmaradt :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Lovely lakknál észrevettem, hogy pont fordítva kell használni mint az összes többi lakkot. Először egy vastagabb, majd egy vékonyabb réteget kell belőle felkenni. így jobban érvénysül a homok hatás. Az állagát én nagyon könnyen kezelhetőnek találtam, viszont az biztos, hogy nem lesz soha annyira nagyon érdes homoklakk, mint mondjuk a Baltic sand kollekciója. ( amit én nem is bánok )

      Törlés
  4. Gratulálok! :) Akkor mi is leszel, ha nagy leszel? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Gazdálkodás és menedzsment szakra fogok járni :)

      Törlés
  5. Gratula, a SZE szuper suli. Milyen szak is lesz? :)
    Az én júliusi kedvenceim közé is bekerült a Lovely spirál és a dinnyés Balea tusi helyett a carambolás, de a dinnyéset is szeretem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, gazdálkodás és menedzsment :)
      Ezek a Balea tusik engem most nyáron kerítettek igazán hatalmukba, nem is értem, hogy ezelőtt miért nem használtam őket. Talán azért mert ritkábban járok a DM-be, de ez mostantól másképp lesz :)

      Törlés