back to school

Back to school 6. | 6 ajakra való termék suliba

10:00:00

Elérkeztünk a Back to school, azaz vissza a suliba sorozat utolsó részéhez, hiszen akárhogy is nézzük, holnapután ismét elkezdődik a suli :( Holnaputántól 180 fokos fordulatot vesz az életem, hiszen egyetemista leszek, így biztosan nem lesz annyi időm a blogra, mint eddig, viszont abbahagyni semmiképp sem szeretném. Szeptemberben még szerintem nem fogjátok észrevenni a posztok csökkenését, mert az utóbbi pár hétben sikerült előre dolgoznom egy kicsit. Remélem a későbbiekben is kitartotok mellettem és feljártok, még akkor is ha nem lesz minden másnap új bejegyzés. 
Most viszont elég a halandzsából, hiszen mára van egy bejegyzésem számotokra, méghozzá 6 ajaktermékről, amelyeket suliba is ajánlok nektek.



Ha suli, akkor az elsődleges szempont a sminkelés terén az a visszafogottság. Ha ajakra való termékekről van szó, akkor mindenképp fontos az is, hogy tartós legyen, ne kelljen állandóan arra figyelni, hogy lekopott e, ne kopjon le csúnyán, vagy ne legyen maszatolódásra hajlamos. Ezeket a szempontokat figyelembe véve 6 terméket válogattam össze nektek.




Rózsaszín árnyalatú rúzsok

Lovely csillogó ajakrúzs Nr04. TESZT ITT
Ha egy tipikus sulis rúzst kéne mondanom, akkor először mindenképp a Lovely rózsaszín csomagolású rúzsai jutnak eszembe. Egyrészt nagyon kellemes, hétköznapi árnyalatokban kaphatóak, másrészt pedig nagyon krémes és könnyed a textúrájuk, a finisük pedig nagyon szép fényes. Bár tartósnak nem mondanám őket, de a kopásuk nem csúnya, nem gyűlik össze az ajak ráncaiban, ezért nem baj ha elfelejtjük újrakenni. 

Essence longlasting rúzs - 13 Love me
Ez már jóval tartósabb, és sokkal kevésbé fénylő, vagy bizes hatású, mint az előbb említett Lovely rúzs. Szintén nagyon szép árnyalatokban kapható, szerintem a 13-as Love me árnyalat tipikusan a sulibarát ajakkencék közé sorolható, mert az ajkakkal szinte megegyező az árnyalata.




Catrice - 240 Hey nude TESZT ITT
A legkézenfekvőbb és a legtermészetesebb hatást kétségtelenül egy nude rúzzsal érjük el, ami természetesen nem az a típusú nude rúzs legyen, amivel úgy nézel ki, mint aki már nem él. Egy egészséges, enyhén rózsaszínes vagy barackos tónusú natúr árnyalattal érdemes próbálkozni. Erre egy nagyon jó opció a Catrice Hey nude árnyalatú rúzsa, ami nagyon nagyon természetes és körülbelül 2-3 órán keresztül bírja az ajkakon. 




Manhattan Tasty lips szájfény - Californian Peach
Természetesen nem maradhat ki a felsorolásból egy hagyományos szájfény sem. Mostanában ismét nagyon rákaptam a Manhattan tasty lips kollekciójából származó szájfényemre, mert egyáltalán nem tartalmaz csillámokat, viszonylag tartós de ennek ellenére nem extrán ragacsos és van az ajkakon is egy halvány babarózsaszínes árnyalata. 

Catrice made to stay lippolish - Strawberry's secret TESZT ITT
Ha igazán hosszan tartó termékre vágytok, amit akár 4-5 órán keresztül sem kell megigazítani, illetve utána is hagy némi színt az ajkakon, akkor a Catrice lippolish termékei között nézzetek körül. Sajnos nagyon sok élénk árnyalat kapható, kevés a hétköznapi, sulibarát darab, viszont ez a korallos árnyalat nagyon szép természetes hatású. ( Nem, a képen valóban nem az, viszont elég rosszak voltak a fényviszonyok, mikor fotóztam, ezért nem adja vissza az eredeti színét. Viszont ha rákattintotok az erről a termékről készült tesztre, akkor láthatjátok az ő természetes színét is.  




Essence szájkontúrceruza TESZT ITT
Ha nem szeretnétek nagyobb összegeket rúzsokra költeni, akkor érdemes körülnézni az Essence pult körül, ahol a szájkontúrceruzák 350Ft-ért beszerezhetőek. Annyira krémesek, hogy az egész ajkatokat is gyönyörűen be tudjátok vele színezni, és nem fog 1-2 órán belül lekopni, így bátran ihattok és ehettek a szünetekben vele.

Ha nagyon szolid eredményt szeretnétek, akkor természetesen egy hidratáló, enyhén színezett ajakbalzsammal is tudtok dobni picit az összképen, ráadásul még az ajkatokat is óvja a hideg őszi, ködös időtől. 

Milyen terméket kentek a szátokra? Van kedvenc ajakterméketek suliba?


You Might Also Like

5 megjegyzés

  1. Sok sikert kívánok Neked az egyetemen! Kitartást és ami a legfontosabb érezd magad jól! :)
    Én fuvolázom, konziba járok, ezért a hétköznapokon hanyagolom a rúzsokat ( egyszerűen unom mindig letörölni fuvolázás előtt), viszont nagyon kell figyeljek arra, hogy az ajkaim hidratáltak legyenek, ezért színes labellókat használok :D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :) Régebben én is a színes Labellókat használtam minden nap :D

      Törlés
  2. Nagyon jó termékeket válogattál össze, telejsen az én ízlésem:) Mostanában kezdek rácuppanni a szájfényekre pedig régebben nem szerettem a ragadós állaguk miatt. A Manhattan-es szájfényt mennyiért szerezted be? :) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nagyon ragadós szájfényeket én sem szeretem, ezért próbálok olyanokat vásárolni, amik nem annyira ragadnak. A Manhattan-es szájfény ha jól emlékszem 1000-1100 Ft körül volt. :)

      Törlés