alapozó

Rimmel Lasting finish alapozó

10:00:00

A Rimmel blogtalálkozón kapott termékek közül a legizgatottabb talán emiatt a termék miatt voltam, ugyanis kiemelték, hogy ezt az alapozót kifejezetten a nyári napokra ajánlják. Ennek igazán megörültem, mert a Maxfactor CC krémét használtam eddig nyáron, de nem vagyok vele 100%-ig megelégedve, kerestem is az utódját. Hogy sikerült e megtalálnom? Olvass tovább!




Először is azzal kezdeném, hogy leírom nektek, hogy mit ígér a termék, így lesz viszonyítási alapotok. "Bőrkiegyenlítő, közepes fedésű alapozó, 20-as fényvédővel. Könnyed formulájának köszönhetően egyszerű az eldolgozása. A hőséget és egyéb külső hatásokat 25 órán keresztül bírja." Szépen lassan fény derül mindenre, vajon teljesíti e az ígért tulajdonságokat, most azonban nézzük kicsit a csomagolást. Sajnos ez az a pont, amit a legkevésbé szeretek benne. A pumpás alapozók a kedvenceim, többek között azért, mert azok nem folynak össze vissza, ennél azonban a kupakba szivárog némi termék, hiszen nem olyan sűrű a textúrája, hogy a tubusban tartsa az egészet, az utolsó cseppig, de annyira azért nem vészes a helyzet. Láttam már rosszabbat is. Az viszont nagyon tetszik benne, hogy a tubus fele átlátszó, így ha több árnyalattal is rendelkezik belőle valaki, könnyen megkülönböztethető. 


Az én árnyalatom egyébként a 201-es Callsic beige. Ez ha jól tudom egy közepesen sötét árnyalat, ennél kapható világosabb változat is. Ez viszont a nyáron lebarnult bőrömhöz tökéletesen illeszkedik. 


Most pedig nézzük, hogy is teljesít a drágaság. Én őszintén megvallva nem gondoltam volna, hogy tényleg beválik a meleg napokon. Azt hittem, hogy ez megint csak egy agyondicsért cucc, ami a valóságban korán sem ér annyit, mint amennyire istenítik. Nos ez egyáltalán nem így van. Hihetetlen, hogy milyen krémes állagú, kicsit a folyékony és a hab állag között van. Ebből kifolyólag elképesztő, hogy mennyire könnyű eldolgozni. És igen, közepesen fed valóban, viszont nem láttam, hogy bármiféle maszk hatást keltene. Egyenletessé teszi a bőrt, elfedi a pirosságokat és a kisebb bőrhibákat, pattanásokat. Ami pedig az egészben a legszebb, hogy nem izzad be alatta a bőröm. Most először éreztem azt igazán, hogy lélegzik a bőröm az alapozó alatt. Hihetetlen érzés, komolyan. Ebből adódóan nagyon jól bírja a strapát. 


Hogy lássátok, hogy nem beszélek mellé, amikor a fedésről írok nektek, csatoltam két képet az arcomról. Itt a teljesen natúr arcomat láthatjátok, semmi nincs rajta.


Itt pedig már egy vékony réteget vittem fel a Rimmel alapozóból. Mióta megkaptam folyamatosan ez van az arcomon, ha éppen alapozót viselek. Próbáltam már ecsettel is felvinni, illetve kézzel is, és azt kell, hogy mondjam, hogy kézzel nagyon könnyű és kényelmes volt felvinni. Sokkal sokkal jobb, mint ecsettel. Fura, mert akármilyen alapozót, CC krémet használok, mindig az ecsetet preferálom jobban, most azonban valamiért nem. 

Összességében nagyon nagyon meg vagyok elégedve ezzel az alapozóval. Nálam eddig a number 1 alapozó a Maxfactor Facefinity-je, amivel nem is szeretném összehasonlítani. Azt hiszem az elkövetkező időszakokban úgy fogom használni őket, hogy a Facefinity megmarad a téli időszakra - azt nyáron sosem használom - , ez pedig a melegebb nyári időszakban lesz majd hű társam. A napos, meleg időszakban nem kívánhatnék jobbat, komolyan. Egyetlen hibája, hogy jelenleg még a drogériákban nem kapható, majd csak ősztől. Azonban mindenképp próbáljátok ki még a melegebb őszi napokon, mert ha csak fele annyira szeretitek meg mint amennyire én, akkor már nem jártatok rosszul a megvételével. 

Mit szóltok ? Jónak tűnik ?

You Might Also Like

8 megjegyzés

  1. Én is kaptam egy darabot a legvilágosabb árnyalatból a drága Miától, hogy tesztelgessem, nekem is nagyon bejött, főleg a színe miatt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek igazán örülök, hogy nem csak nekem vált be. Én egyszerűen I-M-Á-D-O-M :D

      Törlés
  2. Wow, ennek baromi jó fedése van, ez igen :)!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elképesztő tényleg. Szerintem a fedése még majdnem le is körözi a Maxfactor Facefinity-t is :)

      Törlés
  3. Nagyon meggyőző a fedése, ritka az olyan, ami tényleg rendesen fed :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez tényleg gyönyörűen fed. Sőt még a bőr is lélegzik alatta. A két tulajdonság pedig egy alapozón belül ritkán szokott működni :)

      Törlés