alapozó

Elfogytak 6.

10:00:00

Júliusban és augusztusban igyekeztem figyelni arra, hogy gyűjtögessem a kiürült termékek flakonjait, hogy miután egy posztnyi összegyűlik belőlük, beszámolhassak róluk nektek. Ez többé kevésbé sikerült, de higgyétek el nagyon igyekszem összpontosítani, hogy be tudjak számolni azokról a termékekről is, amelyeket kipróbáltam ugyan, de nem váltak be. Íme itt egy újabb rész tehát ebből a sorozatból, immáron a 6.




Balea Melon Tango tusfürdő
A legutóbbi kedvenceim között is szerepelt, így gondolom nem meglepő, ha azt mondom, szerettem és újra is vásároltam. Egyszerűen imádtam az illatát, az ára pedig lekörözhetetlenül olcsó, 260 Ft. Bár hidratáló hatást nem érzek rajta, de ennyi pénzért mit vár az ember? Zuhanyozás után egyébként is használok mindig testápolót.

Avon naturals mangós és gránátalmás tusfürdő
Az Avon Naturals termékei közül nagyon szeretem a testápolókat és a tusfürdőket valamint a testpermeteket is. Rengeteg illatosításban kapható, de a legeslegfinomabb egyértelműen a mangós gránátalmás párosítás. Az év minden szakában szeretem, sokszor újra is vásároltam már. Azt bánom, hogy nagyobb kiszerelésben nem vásárolható meg.

Nivea Happy time tusfürdő
Nekem semmi bajom nincs a Nivea tusfürdőkkel, sőt, nagyon szeretem őket az állaguk és a hidratáló tulajdonságuk miatt viszont sajnos a legtöbbnek ugyanaz a krémes illata van. Tehát semmi extra. Ez a kiadás viszont elképesztően finom narancsillatot áraszt magából. Tökéletes nyári tusfürdő volt. 



Gliss kur hair repair sampon
Már számtalan flakont elhasználtam belőle, mert nagyon bevált a "szénakazalosodára" hajlamos hajamra. Nem szeretnék róla sokat írni, mert már rengetegszer megtettem. Részletesen ITT olvashattok róla.

Nivea Intim lemosó
Gondolom ezeket az intim lemosókat nem kell senkinek sem bemutatni. Én általában a Dove, Nivea vagy Lactacyd márkák termékeit vásárolom, attól függően, hogy melyikre van akció éppen.



Avon Naturals cukrozott szilvás és vaníliás testápoló
Ahogy azt az előbbiekben már említettem, nagyon szeretem az Avon Naturals termékcsalád testápolóit is, különösen nyáron, mert nem annyira sűrűek és zsírosak, valamint nagyon könnyen be is szívódnak. Ez a cukrozott szilvás illat először tetszett, a végére már kicsit meguntam. Sajnálom, hogy inkább a vanília, mintsem a cukros szilva illata érződött benne. Az illata miatt ezt nem hiszem, hogy újravásárolnám.

Balea Summer Glam testáoló
Mikor a DM-ben megszaglásztam nagyon tetszett az illata, aztán itthon a bőrömbe masszírozva már kevésbé, sőt a végén már alig vártam, hogy elhasználjam. A kókusz és trópusi illat helyett én élesztő illatúnak éreztem. Nem mellesleg a színe is olyan volt. Azt pedig már csak itthon vettem észre, hogy még arany csillámokat is tartalmaz, ami szintén nem tetszett benne. Az egész testem tele volt csillámokkal, mert ráadásul nem is volt benne kevés ... Egyértelműen nem venném újra, más illatot pedig így ősszel és télen nem hiszem, hogy kipróbálnék belőle, mert szerintem a hidegebb időszakban, mikor több hidratálásra van szükség, akkorra ez kevés. 



Avon Calming effects alapozó
Hogy őszinte legyek ez az alapozó már vagy 3 éves, így azt sem tudom, hogy kapható e még egyáltalán. Talán már nem, ami nem is baj. Nem szerettem ugyanis semelyik tulajdonságát sem. Elképesztően folyós volt, így a csőrös megoldásának köszönhetően az összes termék a kupakban landolt. Mivel ennyire víz szerű volt az állaga ezért a fedése sem volt valami csúcs szuper. A középiskola elején használgattam, most pedig a napokban rászántam magam, hogy a 2 alkalomra való terméket még kinyerjem belőle. Így végre kiürült és megválhattam tőle. 

Balea mitesszereltávolító tapasz
Elvileg a kis lapocskákat rá kéne ragasztani az orr területére, ahol sok a mitesszer és azokat kihúzza. Gondoltam, hogy csodák nincsenek, de azért abban reménykedtem, hogy egy pár darabot eltávolít. Hát ez nem így történt. Egyetlen egy mitesszert sem szedett ki. Soha többé nem akarok ezzel a termékkel találkozni.

Van ezek közül olyan termék, amihez nektek is volt szerencsétek ( vagy szerencsétlenségetek ) ?


You Might Also Like

14 megjegyzés

  1. Nagyon tetszik az új fejléc! :)
    A Balea-s termékeket én is szeretem, bár képes vagyok jó sokáig elidőzni a polc előtt, hogy melyiket válasszam.
    Avonos tusfürdőt ezer éve nem használtam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik ^^ :)
      Ezt a gránátalmás mangós avon tusit nagyon tudom ajánlani :)

      Törlés
  2. A Balea testápolók közül az olajat tartalmazókat jó szívvel ajánlom télre, mert bár kell hozzájuk türelem, az olajtartalmuknak köszönhetően a legszárazabb területeket is puhává varázsolják :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áhááá na majd meglesem őket :D Köszi az infót :)

      Törlés
  3. A "mitesszer eltávolító tapaszokkal" nekem sem volt túl sok szerencsém.. bár ezt konkrétan nem használtam, de nem is valószínű, hogy fogom, mert sajnos semmire sem jók. A Melon Tango nekem is nagy kedvencem, vagyis inkább már csak volt, mert mire a második flakon végére értem már kezdtem megunni, és még mindig van egy teljes flakonnal :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyen mintesszer eltávolító tapaszt én sem veszek soha többé azt hiszem. A Melon tango-ból nekem is van mégegy, de lehet azt most így őszre-télre hanyagolom egy kicsit, és majd egy év múlva tavasz, nyár környékén előveszem :)

      Törlés
  4. Én is elhasználtam a Balea-ás dinnyés tusiját, de nekem a mangós belőle jobban tetszik, ez se rossz de az jobb. A Naturals termékeket én is nagyon imádom, sokszor rendelek belőlük. A Nivea tusiból még ezt a narancsost nem próbáltam, de másik illatot már igen és mondhatni jó kis tusfürdők ezek is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Mangós nekem is megvan, és bár még nem használtam, nagyon tetszik az illata így a flakonon keresztül :)

      Törlés
  5. JimJams márkának is vannak ilyen mitesszereltávolító lapocskái, ha jól tudom még olcsóbb is mint ez. 3db-os és nekem egészen sok rondaságot ki is szedett. Ha van merszed nézd meg a tesztet róla nálam, mert ott képet is találhatsz a hatékonyságáról :D:D
    http://bizsumania.blogspot.hu/2014/03/porustisztitas-jimjams-modra-teszt.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Épp most írtam az előbb, hogy nem veszek többet ilyen tapaszokat, de most megfogtál :D Ki fogom próbálni, mert a teszted roppant meggyőző volt :)

      Törlés
    2. A JimJams-os tényleg naggyon jó!:)

      Törlés
    3. A JimJams tapasz szerintem is jó!
      Nem szed ki mindent (bár tény, hogy az én orromon nem olyan durva a helyzet), de sokkal hatékonyabb, mint a Balea, ami nálam nem a mitesszereket távolította el, hanem a bőrt az orromról...

      Törlés
    4. Nálad olvastam róla először, akkor nagyon felpörögtem, hogy kell, aztán valahogy lemondtam ezekről a tapaszokról. De most újra úgy érzem, hogy kell tennem vele egy próbát :)

      Törlés