ajakkrém

Essence Hello Autumn 2. | keep calm & go for a walk ajakkrém

10:00:00

Akkor ahogy ígértem, folytatnám is az Essence legújabb trendkiadásának, a Hello Autumn-nak a tesztelését, mégpedig az ajakkrémmel. Ha kíváncsiak vagytok az előző tesztre is ebből a kollekcióból és lemaradtatok róla, akkor IDE kattintva megleshetitek azt is. 



Az első gondolatom erről az ajakra való termékről az volt, hogy ilyenek voltak a Stay matte szájkrémek is az állandó szortimentben, így biztosan nem fogom megvásárolni. Mert bár nagyon szerettem azokat a termékeket, nagyon hasonlónak gondoltam ezt az árnyalatot az egyik Stay matte ajakkrémhez. Aztán megláttam élesben, és úgy gondoltam, hogy ez mégsem hasonlít annyira, mint amennyire feltételeztem, így tettem vele egy próbát és bedobtam a kosaramba. És milyen jól tettem. Na de kezdjük a legelején. 



Alapvetően ez a termék két árnyalatban kapható ebben a kollekcióban, ebben a rózsaszínes, natúr színben, illetve egy élénkebb korallos pirosban.



A csomagoláson szintén megjelennek a cuki hulló levélkék, méghozzá ezüst színben, hasonlóan a kupakhoz, annyi eltéréssel, hogy az matt. A tartalma 4 gramm. Hasonlóan a Stay matt szájkrémekhez, ez is matt végeredményt és hosszan tartó hatást ígér. 



Most pedig térjünk át az applikátorra, aminek teljesen hagyományos a kialakítása és magára a termékre. Szeretem ezt az egyszerű kialakítást, nincs túlbonyolítva, és talán ezzel a formulával a legegyszerűbb a terméket felvinni, ami egyébként közepesen sűrű, de krémes, ezért könnyen kenhető. Az illata finom édeskés, viszont nem túl tömény, émelyítő.



Hogy őszinte legyek én a színe miatt vagyok odáig érte nagyon, mert úgy érzem, hogy megtaláltam a nekem legjobban álló nude árnyalatot. Nem is túl barnás, nem is túl barackos vagy rózsaszínes, hanem valahol e három szín között. Ha valakiben esetleg felmerülne a gyanú, hogy a régi Stay matte Velvet rose árnyalatára vagy a jelenlegi XXXL matt szájfényre hasonlít, akkor meg kell hogy nyugtassalak benneteket, hogy nem egyforma egyikükkel sem. Ez sokkal szolidabb, valóban természetes hatású árnyalat és nem annyira rózsaszínes tónusú mint azok. 



És így fest teljes arcos képen. 



Végül pedig írnék néhány szót a tartósságról és az áráról. 750Ft-os ára szerintem abszolút elfogadható és érdemes is rá beruházni szerintem, ha kedvelitek a natúr szájra való termékeket. Az árhoz képest a színt abszolút tartósnak mondanám, hiszen a felkenéstől számított 1-2 percen belül teljesen "megköt" , így az ivást nagyon jól bírja, halvány színe miatt az evést azonban már kevésbé. Ezért azt után ráfér egy kis korrekció. 



Annak ellenére, hogy az elején elgondolkodtam, hogy megvegyem e, nagyon megszerettem. Szerintem ezt most nekem találták ki. Szerintetek is jól áll ez az árnyalat? 

You Might Also Like

12 megjegyzés

  1. Nagyon eltaláltad a színt, valóban illik hozzád :) Sajnos nekem ezek nem állnak jól, túl világosak számomra (az egyel sötétebbek pedig általában túl sötétek :( ) Van tipped, hogy merre keresgéljek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy nem az én szemem csal :)
      Fúú hát nude rúzst a legnehezebb találni, mármint olyat, ami tényleg jól áll. Catrice rúzsok között már nézelődtél? Ott viszonylag nagy a választék a természetesebb színű rúzsokból. Jelenleg azonban nem jut eszembe semmi igazán jó, ami nem ennyire világos és nem is nagyon sötét nude :

      Törlés
  2. Nagyon kellemes szín és remekül áll neked :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) A színe pedig imádni való, persze aki szereti az ilyesmit :)

      Törlés
  3. Nagyon jól mutat rajtad :) Szerintem ő nekem kell :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha szereted az ilyesmi árnyalatokat magadon, akkor nem fogod megbánni hogy megvetted :)

      Törlés
  4. Szerintem is nagyon jól áll :) Be is mentem ma a Rossmann-ba hogy megvegyem, de nem ez a trendkiadás fogadott hanem a Road Trip :( pedig úúúgy szerettem volna megvenni a posztodnak köszönhetően :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj ez olyan bosszantó. Én is csak a második Rossmannban találkoztam ezzel a trendkiadással. Nem is értem, hogy miért nem lehet az összes Rossmanna eljuttatni. Viszont ahol én találtam, ott sem az Essence pulton volt, hanem egy külön polcon, ahol az akciós kosárka is szokott lenni. Ott is nézted?
      Az pedig mindig örömmel tölt el ha a tesztem hatására megjön valakinek a kedve a termékhez :-)

      Törlés