arcápolás

2014 Októberi kedvencek

10:00:00

Most megint írhatnám, hogy milyen gyorsan eltelt ez a hónap, ami ugyan igaz, de nem akarlak titeket mindig ezzel untatni. Sajnálom, hogy a hónap második felében más nem volt hozzánk olyan kegyes az időjárás, de be kell látnom, szépen lassan megyünk bele a télbe, ami a bloggerek számára egyértelműen azt jelenti, hogy kevesebb a fény a fotózáshoz. Igyekezni fogok, hogy átvészeljük normális, vállalható képekkel az elkövetkezendő időszakot. Most pedig egy kis kitérő után érkezzenek - még használható fényviszonyok között készült képekkel - az októberi kedvenceim.





Ilcsi fekete szappan
Már legalább 2, két és fél hónapja tesztelgetem az Ilcsi csodaszappanját, amiről az elején én sem hittem el, hogy használni fog, hiszen annyi kencét kipróbáltam már a pattanásos, pirosodásra hajlamos bőrömre mindhiába, hogy már számukat sem tudom. Már kezdtem teljesen feladni a reményt, azonban a nyaralásunk alkalmával a magyar idegenvezetőnk egyúttal kozmetikus is volt, és ő ajánlotta ezt a terméket. Sajnos nagyon nehezen beszerezhető, mert sem internetről sem pedig üzletekben nem lehet megvásárolni. Egyedül olyan kozmetikákban található meg, ahol a kozmetikus ilyen termékekkel dolgozik.  Nem mondom, hogy olcsó, de mindennapi használat mellett is nagyon kevés fogy belőle. A hatásáról pedig ódákat tudnék zengni. Hihetetlen, hogy mennyit javított a bőröm állapotán. A pattanások szinte 100%-ban eltűntek, illetve a pirosság is sokat javult. Szeretnék róla a későbbiekben egy sokkal részletesebb tesztet is készíteni, amelyet képekkel is alátámasztanék majd. 



Essence Hello Autumn paletta
Az utóbbi két év egyik talán legjobb trendkiadása került be szeptemberben a Rossmann és a Müller drogériákba, a Hello Autumn. Ebből én több terméket is megvásároltam, viszont ami különösen tetszett mind közül, az ez a paletta volt, ami hű társam volt a hétköznapokon. Sok őszies sminket készítettem már vele, ha szemfülesek vagyok, a napokban láthattok majd egyet a blogon is :) Egy hónapja írtam róla egy részletesebb tesztet is, ahol színmintákat is találhattok. ITT



Essence Hello Autumn Keep calm and go for a walk ajakkrém
Szintén a Hello Autumn kollekció tagja, amit egyébként még mindig kapni a Rossmann üzletekben. Én ebben a termékben találtam meg a tökéletes nude ajakszínt magamnak, hiszen inkább picit rózsaszínes tónusa van, ami nekem sokkal jobban áll, mint azok, amelyek bézs színűek. Erről is készült részletes teszt, ahol szintén találhattok színmintákat is. ITT



Catrice eyebrow filler - színezett szemöldökzselé
Már talán egy éve is van, hogy az Essence átlátszó szemöldökzseléjét megvásároltam, és azóta rendszeres használatban van. Nem hittem volna, hogy egy zselé ennyire szépen eligazgatja a kósza szemöldök szálakat. Most azonban egy színezett verziót vettem meg a Glamour napokon a Catrice-től, amelyet még az átlátszónál is jobban szeretek, hiszen a színezettségnek hála még inkább egységessé teszi a szemöldököt, és az apróbb lyukakat is kitölti, ahova esetleg nem került szemöldökceruza. 



Golden Rose Holiday 58 és Avon Cherry Jubilee
Végezetül két körömlakk került be a hónap kedvenceihez. Mindkettőt nagyon szerettem októberben. A Golden rose egy igazi őszies homoklakk, barnás alapban rózsaszín, arany és lila csillámokkal. Az Avon lakk pedig egy egyszerű burgundi, krém finissel, ami ősszel mindig teljesen a hatalmába kerít. Nem mellesleg mindkettőnek szuper a tartóssága és a pigmentáltsága. :)






A nemrégiben lezajlott Halloween miatt egy-két hangulatképet is lőttem így a poszt végére.

Nektek mik voltak a kedvenceitek? Hogy telt ez a hónap ?

You Might Also Like

12 megjegyzés

  1. az ilcsi szappan felkeltette az érdeklődésemet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megígérem, hogy még novemberben írni fogok róla mindenképp :)

      Törlés
  2. Ilyen töklámpásom nekem is van :P Egyébként az a paletta ebben a fényviszonyban egészen jól megmutatta a különlegességét, azt hittem csak egy sima nude színeket tartalmazó darab.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen nem egy UD minőség, és nem is tartalmaz annyira különleges színeket, de drogériás szinten annyira talán nem átlagos és nagyon jól kihasználható :)

      Törlés
  3. Az Ilcsi szanppanjára már vadászok egy ideje de még nem találtam boltot :( Azt megtudod mondani hogy mennyiért vetted? :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy írtam is, sajnos boltban nem beszerezhető. Kozmetikákban lehet beszerezni, de sajnos azok közül sem mindegyikben. Az ára ha jól emlékszem 2000 Ft körül volt.

      Törlés
  4. Nagyon jók a töklámpások, és a fekete szappantesztjére én is kíváncsi vagyok :)

    VálaszTörlés
  5. hasonló szappanom nekem is van, csak nem Ilcsi, és tényleg jó! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Más márkák fekete szappanjait nem igazán próbáltam, egyszer még régebben volt egy, ( bevallom nem tudom milyen márka ) de az sajnos nem vált be :(

      Törlés
  6. A Nailland-rendelésem mellé, mivel elég sok minden landolt a kosaramban, kaptam egy ajándék lakkot is, és a GR Holiday 58-as az, úgyhogy nagyon örültem neki :-) Magamtól mindig elfelejtettem megvenni, másokon pedig mindig tetszett, így egy álmom vált valóra :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ezelőtti rendelésemnél én is elfelejtettem, de most nemrégiben végre pótoltam a hiányosságomat :) Kár lett volna kihagyni :) Remélem te is szeretni fogod :)

      Törlés