arcápolás

Ilcsi feketeszappan

18:05:00

Az októberi kedvenc termékeimről készült bejegyzésben írtam már nektek egy kisebb összegzést az Ilcsi életmentő termékéről, a fekete szappanról. Kérdeztem tőletek, hogy szeretnétek e róla hosszabb lélegzetvételű bejegyzést olvasni, és mivel többen írtátok, hogy igen, ezért úgy döntöttem, hogy bemutatom nektek részletesebben.



Amint fontosnak tartanék leírni így rögtön az elején, hogy mit is ígér nekünk ez a termék:

"Az ichtiolnak és a növényi hatóanyagoknak köszönhetően enyhe szaruoldó hatású, mindennapos használatával eltávolíthatjuk az elhalt szarusejteket, így bőrünk életteli és friss lesz. Nyugtató, gyulladáscsökkentő és antiszeptikus tulajdonságának köszönhetően jótékony hatással van az aknés, gyulladt bőrre, a szőrtüszőgyulladásra, illetve a gyakori borotválkozás miatt kipattogzott bőrre. Szabályozza a faggyúmirigyek és az apokrin verejtékmirigyek működését, így használhatjuk pattanások, illetve kipálás ellen. Az érzékeny vagy allergiára hajlamos bőrre is javasolt. "



Az én történetem úgy kezdődött, hogy nagyon problémás bőröm van már 12-13 éves koromtól kezdve. Rengeteg terméket kipróbáltam már, de a legnagyobb problémával, a rendszeresen jelentkező nagyobb, gyulladt pattanásokkal és a kipirosodott bőrre sajnos semmi nem bizonyult eléggé hatásosnak. Ideig óráig talán sikerült némileg enyhíteni bizonyos termékeknek  a nem kívánt képződményeket, de idővel ezek visszatértek. Az idei Görögországi nyaralás alkalmával a magyar idegenvezetőnk egy nagyon közvetlen magyar csaj volt, akinek kozmetikus végzettsége is van, ő ajánlotta nekem az Ilcsit, különösképp a fekete szappant.


Mikor hazatértünk a nyaralásból, az volt az első, hogy utánakerestem, hogy hol lehet ezeket az Ilcsi termékeket beszerezni, azonban sajnálattal észleltem, hogy ez bizony interneten vagy üzletekben nem megvásárolható. Kizárólag az Ilcsi termékeket használó kozmetikákban lehet hozzájuk jutni, ami elég macerás. Szerencsére itt nálunk van egy kozmetikus, aki rendelt nekem is egy tubussal. Ez nekem körülbelül 2000-2200 Ft-ba fájt, ami egyáltalán nem olcsó, de úgy gondoltam, hogy kipróbálom, mert borzalmas a bőröm állapota. Körülbelül 2 hét volt, mire megérkezett a termék, de én türelmes voltam és kivártam. Azóta ( augusztus vége ) az arctisztítást követően mindig használom, sosem hagyok ki egyetlen napot sem. Hogy miért nem? Azért mert körülbelül 2 hét használat után szemmel látható volt a javulás. Mikor elkezdtem a használatát valami hasonló fogadott engem reggelente a tükör előtt:

Kattints a képre a teljes mérethez!

2 hónap elteltével pedig ilyen lett az arcom:


Nem mondom, hogy tökéletes babapopsi minőségű lett az arcbőröm, de azt hiszen bátran kijelenthetem, hogy sokkal sokkal szebb lett mint volt. A mindennapi használat mellett nem jönnek ki pattanások az arcomon és a piros foltok is elhalványultak az arcomon. Egyetlen hátulütője csupán, hogy nem túl gusztusos, sötétbarna, sűrűbb zselés állagú, amelynek a szaga olyan mint a petróleum. Én úgy használom, hogy este, miután az arcomat gondosan megtisztítottam, a vizes bőrömbe masszírozom jó alaposan, majd körülbelül 5-10 percet hagyom rajta. Ezután jön a lemosás, szigorúan csak vízzel. Ezt követően már semmilyen terméket nem használok, csak este, lefekvés előtt az arckrémemet. Fontos tudni, hogy miután lemossátok nem lesz  ragacsos, viszont egy fura érzet marad néhány percig utána. 


Természetesen nem csak arcbőrön alkalmazható. Főként fiataloknál szokott többször előfordulni a csúnya, pattanásosodásra hajlamos hát, melyre szintén tökéletes, illetve a szőrtelenítés utáni irritációt is egyértelműen csökkentette nálam. 

Az én fekete szappanom kiszerelése mindössze 35 ml, hiszen elsőként nem mertem beruházni a nagyobb, 125 ml-es kiszerelésre. Gondolom ahogy bennem is, úgy bennetek is felmerült a kérdés, hogy a 35ml meddig elég. Meg kell, hogy nyugtassalak benneteket, rengeteg ideig. Jelenleg két hónapja van használatban és mindösszesen ennyi fogyott belőle:


Attól függően, hogy mennyire problémás a bőr, maximum egy pumpányi kell belőle egy alkalommal, annál semmiképp se több. Így rengeteg ideig kitart majd. 

Összességében tehát nagyon tudom nektek ajánlani, pláne ha ti is küszködtök a pattanásos, kipirosodásra hajlamos, irritált bőrötökkel. Mindenképp érdemes rááldozni a 2000Ft-ot, hiszen nagyon sokáig elég és hihetetlen gyorsasággal szárítja le a pattanásokat, tehát akkor is jól jöhet neked, ha csak néha néha jönnek elő pattanásaid, amelyekre gyorsan ható fegyvert szeretnél bevetni. Mindezért cserébe a leírhatatlan büdös szagot el kell viselni, elvégre semmi sem lehet tökéletes.

Nektek volt már tapasztalatotok Ilcsi termékekkel? És ezzel a fekete szappannal?

You Might Also Like

12 megjegyzés

  1. A képek igazán meggyőzőek, és ami még egy plusz pont, hogy gondolom nincs tele mindenféle irritáló összetevővel, Ilcsiék nem arról híresek. Konkrétan ezt én nem próbáltam, de régebben kozmetikus látogatáskor volt szerencsém megtapasztalni, hogy milyen csodás termékeik vannak, csak az a gond, hogy nehezen beszerezhetőek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen igen, természetesen összetevők szempontjából sem áll utolsó helyen :) És egyébként szörnyű, hogy ennyire nehéz őket beszerezni. Ha lehetne őket legalább internetről rendelni, sokkal több emberhez eljutnának a termékeik.

      Törlés
  2. Egy ideje én is Ilcsi termékeket használok és bár sosem volt problémás bőröm,azért sokat javult így is. Alapvetően a szárazsággal és mitesszerekkel küzdöttem,de szárazból normál lett a bőröm és mitesszer is kevesebb van a kozmetikusom szerint illetve én is látom,hogy két tisztítás között egyre jobban bírja az arcom és nincs tele már három nap után mitesszerekkel. Tonikot és arctejet is tőlük használok, tonik 3-4 hónapig elég napi 2x-i használat mellet,szóval bőven megérik a pénzüket. És sokszor a drogériások se olcsóbbak..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked is ilyen jó tapasztalataid vannak ezekkel a termékekkel :) Nekem épp ellenkezőleg, zsíros bőröm van sajnos, azon nagyon nagy változást nem vettem észre, de mintha egy picit jobb lenne a helyzet :)

      Törlés
  3. Most talán megtalálom én is a gyógymódot a rondaságok. :D Utána fogok nézni, hogy be tudom e szerezni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképp kutass utána és ha beszerezted, akkor használd szorgalmasan, minden nap :) 1-2 hónap múlva látni fogod a változást :)

      Törlés
  4. azta tényleg mennyire szép lett bőröd! csak egyszerűen bementél kozmetikushoz és föl is írta neked mert megkérted vagy ennél kicsit bonyolultabb volt? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, még most sem tökéletes, de az a lényeg, hogy szerintem is rengeteget javult :)
      Az Ilcsi termékek beszerzése úgy zajlik, hogy kell keresni egy olyan kozmetikust, aki Ilcsi termékeket használ. Nálunk is van egyetlen ilyen kozmetikus csajszi, akihez bementem és mondtam neki, hogy szükségem lenne Ilcsi fekete szappanra. Ő pedig megrendelte nekem. Ennyi az egész. A legmacerásabb az egészben, hogy találj olyan kozmetikát, ahol tudnak neked rendelni :)

      Törlés
  5. Húha, hát a képek magukért beszélnek, Az Ilcsi most sem okozott csalódást. :)
    Én 3 éve használom ezt a termékcsaládot, és elég sok termékét használom jelenleg is. Botrányos volt az arcom, csak hemzsegett a pattanásoktól, és kb. 1-másfél év folyamatos használat után az arcom szinte teljesen kitisztult. Én akkor találkoztam először az Ilcsivel, amikor kozmetikust váltottam, és nagy szerencsémre egy olyannal hozott össze a sors, aki Ilcsit használ, így már teljesen bevezett ebbe a "világba", és még azt is tudom, hogy az Ilcsi hogyan jött létre:D
    Hatalmas pozitívuma tényleg az, hogy csak gyógynövényeket használnak.
    Az ichtoholos korrektorját, és csipkebogyó tonikját is nagy szívvel tudom ajánlani neked :) én még a radírját és egy hidratáló krémét is használom, szintén csodásak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az ajánlást. Biztos vagyok benne, hogy mást is ki fogok próbálni tőlük, mert ez az egy is látható, hogy milyen eredményes volt :)

      Törlés
  6. Régen rengeteget küzdöttem én is a nagy gyulladt pattanásokkal, nekem a fogamzásgátló hozott enyhülsét (nem csak ezért kezdtem el szedni). Lekopogom azóta csak néha jön elő 1-1 undormány... Ami nekem még bevált ellenük, az a dermofil paszta, sószappan és Dalacin T kenegetős antibiotikum. A mitesszerekkel viszont még mindig küzdök, mert nagyon tágak a pórusaim. :/ Azokra is jó lehet vajon ez a szappan? Elég macerásnak hangzik a beszerzése, de lehet teszek vele egy próbát. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Dalacint én is próbáltam egy két éve viszont az semmit nem használt. Sajnos nem vagyunk egyformák :( A mitesszerekkel én is küzdök a mai napig. Azt nem érzem hogy arra nagy hatással lenne a fekete szappan. Sajnos.

      Törlés