ebay

Real Techniques ecset hasonmások

15:33:00

Egy-két héttel ezelőtt érkezett egy Ebay-es csomagom, amiben egy Real Techniques szemre való ecsetkészlet lapult. Természetesen hamisítvány, hiszen 2000Ft-ba került, az egyébként 6000Ft körüli áron mozgó szett. Mivel azonban elég körülményesen és roncsolódott dobozban érkezett, ezért az eladó visszatérítette az egész vételárat, tehát tulajdonképpen ingyen került hozzám egy a kis ecsetkészlet.




Miután kibontottam, rögtön elkezdtem nyomozni, hogy vajon mennyiben lehetnek ezek másak, mint az eredeti példányok. Mert bár eredetivel még nem volt dolgom,  ezek is annyira extra puhák, hogy kétlem, hogy ennél a valódi párjaik még puhábbak lennének. Aztán több helyen is olvastam összehasonlításokat, és a legtöbb helyen azt írták, hogy ezek az ecsetek teljesen ugyanolyanok mint az eredetiek, semmi különbség nem mutatkozik. Akkor kérdem én miért ennyire olcsók? Bennem felmerült a kétség, hogy talán lopottak ... Igazából nem tudom, sokszor kételkedem egyébként az Ebay-es termékekkel kapcsolatban, hiszen minden olyan olcsó. No de ebbe nem szeretnék belefolyni, hiszen fogalmam sincs.



Az 5 ecset mindegyikén megtalálható az eredetiekre is jellemző Real techniques felirat, valamint az ecsetek nevei. Az ecsetek szálai pedig egytől egyig nagyon puhák és hajlékonyak. Már mostam is őket, de a szálaikból még akkor sem veszítettek egyet sem.




Járt hozzájuk továbbá egy szuper tok is, amelyben akár könnyedén szállíthatjuk is őket, viszont kitámasztott állapotban az asztalon is tárolhatjuk benne az ecseteket. Most pedig nézük picit közelebbről az ecseteket, egyesével.




Az első, és egyben legnagyobb fejű egyet a deluxe crease brush, ami tökéletes  a mélyítővonalban levő szín felvitelére és elsatírozására. Mivel eléggé tömött, ezért sötétebb színek felvitelénél óvatosan kell vele bánni, mert elég sok festéket vesz fel. Egyébként nagyon szeretem, imádok vele dolgozni.




A következő legyen a Base shadow brush, aminek eredeti funkciója a mozgó szemhéj területére a szín felvitele, ám erre nekem egyáltalán nem vált be, mert az előzővel ellentétben, ennek eléggé ritkák a szálai, aminek köszönhetően nem vesz fel kellő  festéket ahhoz, hogy pigmentált szemhéjfestést készíthessünk. A mélyítővonalban levő színek felvitelére és satírozására viszont egyszerűen imádom használni. Rendkívül szépen lehet vele eldolgozni akár az erősebb színek széleit is, valamint akkor is ideális, ha kisebb, koncentráltabb területére szeretnénk felvinni festéket a mélyítővonalnak. 



A Fine liner brush eredetileg tusecset, de én egy picit vastagnak tartom erre a célra. Megpróbáltam vele felvinni az Essence zselés szemhéjtusomat, de nem sikerült vele precíz vékony vonalat húznom. Nem hiába a filces tusok a nyerők nálam. Viszont arra tökéletes, ha a felső vagy az alsó szempillasorba por állagú szemhéjpúderrel szeretnénk egy éles vagy kevésbé éles vonalat, kontúrt rajzolni. 



A Brow brush egy szemöldök ecset, aminek örültem nagyon, hiszen mostanában változtattam egy picit a szemöldök rutinomon és a szemöldökceruza mellett elkezdtem ismételten port is használni az üresebb részek kitöltéséhez. Ezzel az ecsettel nagyon gyorsan lehet dolgozni, mert viszonylag vastag. Továbbá különösen szeretem benne, hogy nem lehet túlzásba esni és nagyon kontúros szemöldököt rajzolni vele, mert a szemöldökport egy picit elsatírozza, ezáltal nem lesz nagyon mű a végeredmény.



Az Accent brush egy nagyon pici fejű ecset, amivel tökéletesen fel tudom vinni a festéket a belső szemzugba, sőt, mivel eléggé merevek a szálai, ezért tökéletesen használható zselés tusokhoz is. 


Ők lennének tehát ennek a szemre való Real Techniques ecsetkészletnek a tagjai. Mindenképp tiszta szívemből tudom nektek ajánlani ezt a készletet, mert minden olyan ecsetet tartalmaz, amivel egy teljes szemsmink elkészíthető. Az eladót, akitől én rendeltem már nem találom sajnos, de rengetegen árusítják ezeket az ecseteket, amit a Real Techniques brushes keresőszóval azonnal megtaláltok.

Bár alapvetően nem szeretem a hamisítványokat, ez a készlet nagyon megtetszett nekem. Mit gondoltok erről a szettről? Érdemes megvásárolni az eredetit, vagy tökéletes a hamisítvány is ha ennyire jó ?

You Might Also Like

6 megjegyzés

  1. Szia,hogy történt az,hogy roncsolódott doboz miatt visszakaptad a pénzt? Nekem múltkor ez volt és semmit nem kaptam vissza,hiába írtam panaszt az eladónak. Mit kell irni ilyenkor... mert továbbra is rendelek azért mert olcsó :) és ha ilyen történne tudjam,hogy mit kell irni
    Köszönöm a választ ,Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazság szerint ez az eladó jóindulatától függ. Én megírtam neki, hogy az a problémám, hogy roncsolódott elég csúnyán a doboz, ő pedig rögtön felajánlotta, hogy visszautalja a pénzt. Egyébként ha tényleg sérült terméket kapsz, vagy nem kapod meg akkor ha az eladó nem hajlandó visszafizetni az árát vagy újat küldeni helyette akkor a Paypalnak kell írnod azt hiszem 30 napon belül :)

      Törlés
  2. Nekem sincsenek a márkától eredeti ecseteim, viszont másolataim igen és mindent tudnak amit elvárok tőlük, puhák is, szóval számomra fölösleges egyenlőre háromszor annyiért eredetit rendelni, nem tudom mivel tudhat többet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dejó :)Ezerkszerint ezzel nem vagyok egyedül.

      Törlés
  3. a szemöldök ecsetnél a fém összenyomása eléggé hanyag. megsérült a lila festékezett rész is, abból is látni, hogy kicsit "gagyi", illetve szerintem nem elég tömöttek. Amikor nézek egy videót, amiben ezekkel sminkelnek, ott tömöttebbnek tűnnek az ecsetek. De nekem sincs meg az eredeti, sőt az állítólagos hamisítvány sincs... viszont megtetszett a poszt, meg ezeket leszámítva az ecsetek is, így rendelnék. Tudsz linket küldeni? :) sokat ebayezek, de ilyen olcsón még nem találtam rájuk :D köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, lehetséges, hogy nem igazi, bár én megvallva őszintén a tömöttségüket hasonlónak érzem, mint a videókban szereplők. Bár egyértelműen akkor lehetne őket összehasonlítani ha azok is a kezemben lennének. Megkerestem a linket neked, viszont sajnos ez az eladó már nem árusítja ezeket az ecseteket :(

      Törlés