alverde

Elfogytak 8.

14:35:00

Utoljára október végén írtam az elfogyott termékeimről bejegyzést, mert eléggé figyelmetlen vagyok ilyen téren, és sajnos mindig sikerül kidobnom egy egy termék flakonját még mielőtt írnék róla. De most összegyűlt az év végéről néhány termék, amelyekről a továbbiakban olvashattok.






Elsőként a L'oreal micellás vizéről írnék, amit igyekszem nem túlragozni, mert a 2014-es kedvenceim videóban részletesen elmondtam róla a véleményemet. Azt viszont itt is szeretném elmondani, hogy nagyon szépen leszedi a szemsminket, főként a szempillaspirál maradéktalan eltávolítása miatt győzött meg nagyon. A régebbi lemosóimnál előfordult, hogy úgy láttam, hogy sikerült minden festéket eltávolítanom, majd alvás után reggelre egy hatalmas fekete monokli volt a szemem alatt. Ez a problémám szerencsére megszűnt, ezért merem nektek is ajánlani. A csomagoláson ugyan selymes bőrt ígér, amit én különösebben nem vettem észre, viszont szerencsére nem hagy maga után olajos, ragacsos érzetet, így tényleg nem szükséges leöblíteni.


Az utóbbi időszakban szorgosan használtam az Alverde limitált kiadású testvajait, amiből egyébként a mai napig látni egy-egy kallódó darabot még a DM üzletekben. Az illata annyira egyiknek sem fogott meg, hogy újravásárolnám őket, a hatásukkal viszont nagyon elégedett voltam. Minden este ezt használtam a lábamra és a kezemre is "kézkrémként". Lassan beszívódó, zsíros és nehéz sűrű krém, ezért én csak esténként használtam őket. Napi használat mellett nagyon szépen rendbe hozták a száraz bőrömet. A bal oldali leginkább a konyakos meggy illatához emlékeztetett, ami nekem egy picit túl gejl volt. A jobb oldali pedig vérnarancsos, ami a három közül talán a legfinomabb volt. ( A harmadikat anyukám használja, az egyébként egy vaníliás. )


Ha már testápolásnál tartunk, akkor elfogyott szerencsére az Avon Sensuelle parfümöm mellé csomagolt testápoló is, amihez nem fűztem nagy reményeket, hiszen tudtam, hogy ezek a testápolók, amik parfümök mellé készülnek nem hogy hidratálnának, hanem a rengeteg illatanyagnak köszönhetően még szárítják is az adott bőrfelületet. Ezért leginkább napközben, kézkrémként használtam el, ezzel felerősítve egy picit a parfüm illatát. 


Búcsút kell mondanom a Lovely Pump up szempillaspirálnak is, amit nagyon nagyon nagyon szerettem, nem csak az elmúlt időszakban, hanem egész évben. Annak ellenére, hogy a szempillaspirálok a felbontástól számított fél éven belül elveszítik a szavatosságukat, én erre bevallom nem igazán figyelek. Sokkal inkább nézem azt, hogy megváltozott e az állaga vagy a szaga, mert ezek esetén rögtön megválok az adott termékről. Itt semmi ilyesmiről nem volt szó, egyszerűen csak elfogyott. Nagyon szerettem ezt a hajlított, szilikonos keféjét, ami extrém módon hosszította és göndörítette a szempilláimat. Ha jól tudom mindösszesen 700Ft, úgyhogy ez kötelező darab a sminkes fiókodba, ha még nem találtad meg az igazit :)



Elfogyott az Essence folyékony szemhéjtusom is, amint leginkább a hűvösebb időben használtam, hiszen annyira nem éreztem bomba biztosnak, hogy nyáron, a nagy melegben is felkenjem. Akinek hajlamos a szeme a könnyezésre, annak nem ajánlanám, mert a tusvonal farkincája lekopna tőle. Viszont én szerencsére ilyen problémával nem küzdök, ezért egyáltalán nem utáltam. Bár újra nem venném, mindenképp szeretnék beszerezni a jelenlegi filces tusom mellé egy hasonló, szilikon applikátoros tust is, mert ha mutatósabb tusvonalra vágyom, akkor ezzel sokkal gyorsabban elkészíthető.

Nos, nálam ezek a termékek fogytak el az utóbbi 1, másfél hónapban. Ti próbáltátok már valamelyiket ezek közül? Ha igen, akkor milyen véleménnyel vagytok róla?

Szeretnétek, hogy a következő hasonló témájú poszt már ne bejegyzés, hanem videó formájában készüljön el? 

You Might Also Like

8 megjegyzés

  1. A Pump up szempillaspirál a nagy Ő, másoknak is ajánlgatom, kiváló ár-érték arány. Egyébként ha valami bevált nincs se igényem, se pénzem újabbakat halmozni, így nálam elfogyott ez a spirál és az utódja már ott csücsül a polcon. Szerintem szuper, bár nem kétlem, hogy létezhet nála jobb - ez pl. nem vízálló. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csodálom, hogy nem veszel mást :) Nekem is csak azért vannak most más spiráljaim is még a fiókban, mert azokat tesztelésre kaptam még a Rimmeltől a nyáron. Az Essence Lash princess spirálja még nagyon vonz, azt szívesen kipróbálnám, de ettől semmi pénzért nem válnék meg örökre :)

      Törlés
  2. Ezek közül még semmit nem használtam, de olyan sok pozitív véleményt olvasok erről a micellás vízről, lehet én is beruházok rá. Amúgy örülnék a videós verziónak, a legutóbbi is tetszett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is tavaly tavasszal adtam be a derekamat és vettem meg, mert annyi jót olvastam róla. Mondanom sem kell, hogy nem bántam meg, sőt, most megvettem a Garnier micellás vizet is :)
      A videó pedig örülök, hogy tetszett, igyekszem a sorozat következő részét már videóban elkészíteni :)

      Törlés
    2. A Garnier micellás vízről majd esetleg kérhetek véleményt? :) Én is beadom szerintem a derekam, mert a pandamaci-effektus nálam is elég gyakori.

      Törlés
    3. Ez csak természetes :) Amint használom néhány hetet mindenképp említést teszek róla vagy egy külön bejegyzés vagy esetleg egy kedvences videóban :D Attól függ, hogy teljesít :)

      Törlés
  3. Nekem az essence szemhéjtus volt meg. Nem volt rossz, de annyira elragadtatva sem voltam tőle. Most zselés szemhéjtusom van, azzal nagyon meg vagyok elégedve :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A zselés szemhéjtusok lerobbanthatatlanok, legalábbis a legtöbb :) Viszont én valamiért ezekkel a szilikon applikátorosakkal szeretek a legjobban dolgozni :)

      Törlés