arany

Rózsaszín-arany félholdas manikűr

16:27:00

Nem tudom, hogy ezen a téli napon hogy juthatott eszembe a rózsaszín körömlakk, mert mióta bekopogtatott a november vagy talán még az október, azóta nem volt rajtam rózsaszín lakk. Biztosan már hiányzott a lelkemnek valami tavaszi szín. Tehát így született meg a mai manikűr egy kis arannyal kombinálva. 



A manikűrhöz használt két lakk a Moyra Pastel shades kollekciós babarózsaszínje, illetve az Oriflame long wear kollekciós Gold árnyalat. Jhaj ez a Moyra lakk valami borzalom. Nem tudom, hogy csak az én példányom a hibás, vagy mind, de nálam az ecset konkrétan olyan alakzatot vett fel mint egy szivárvány. Teljesen meggörbült, azzal pedig már eleve nem egyszerű lakkozni. És akkor azt még nem is említettem hogy csíkoz is, nagyon nehéz szépen felkenni. De a színe kárpótol mindenért. Az arany Orfilame-mel azonban annál inkább meg vagyok elégedve. Tökéletesen fedett és szépen lehetett vele dolgozni.


Ennek a manikűrnek az elkészítésére több technika is létezik. Van aki úgy csinálja, hogy az egészet befesti aranyra, majd erre keni a rózsaszínt, kihagyva felül egy félholdat. Van aki francia manikűr sablont felragasztva készíti el. ( Ezzel már én is próbálkoztam egyszer, de nekem nagyon körülményes volt, valamint felszedte lakkot, amit először felfestettem. ) Nálam az a technika vált be, hogy felfestem az alapszínt, jelen esetben a rózsaszínt, és egy vékony ecsettel egyszerűen, szabad kézzel megfestem a holdat. Így nem keletkezik sok réteg a körmökön, valamint nem kell félni attól, hogy a ragasztó kárt okoz a manikűrben.


Ahhoz, hogy szabályos legyen a holdacska, tegyünk egy-egy pöttyöt a két végpontjához, illetve egyet a közepéhez. Így már biztosan szimmetrikus formát kapunk. Valamint érdemes azt a kezünket forgatni a minta festése közben, amelyikre lakkozunk. Így megakadályozhatjuk a görbe vonalakat. 






Nos ennyi lett volna. Szerintem nem nehéz elkészíteni és mégis kapunk egy visszafogott, ám mutatós manit. 

UI.: A 2. nap végén már megpattant a rózsaszín Moyra :@ 

Ti szoktatok készíteni hasonlót? Van, hogy télen elkezdtek vágyakozni a tavaszi színek iránt?

You Might Also Like

18 megjegyzés

  1. Nagyon szép lett, ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép mani! Ez az egyik kedvenc színkombinációm, bár arannyal nekem szinte minden jöhet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Én is teljesen rákaptam az aranyra. Mindenhez megy :D

      Törlés
  3. Nagyon szép manikűr, tetszik ^^

    VálaszTörlés
  4. Milyen kár, hogy ennyire pocsék minőségű a Moyra, mert csodálatos színe van!
    A mani csodaszép lett, nagyon vágyódik már a szemem és a lelkem is az élénkebb színek iránt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon nagyon sajnálom én is :( Pedig eddig meg voltam elégedve az összes Moyra lakkommal, de ez ezek szerint kivétel.
      Ilyen ramaty borongós idők után pedig nem csodálom, ha te is vágysz az élénk színekre :)

      Törlés
  5. Nagyon sajnálom, hogy nem vált be a Moyra lakk :(
    A manikűr csodaszép, nagyon tetszik ez a két szín együtt ebben a formában. Nem hittem volna, hogy ezzel a kézzel festett módszerrel ilyen szép eredményt lehet elérni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is, mert a színe valami elképesztően gyönyörű. Megpróbálok majd más ecsetet beletenni vagy nem is tudom.
      Szerintem kézzel a legegyszerűbb :) Próbáld ki egyszer :)

      Törlés
  6. Válaszok
    1. Szerintem is :) Bár egyszer meg fogom próbálni fekete-arany párosítással. Úgy sem lehet rossz :)

      Törlés
  7. Nagyon szép lett a manikűr, kár, hogy nem bírta sokáig a Moyra lakk. Én is szerettem volna már valami olyat viselni, ami nem sötét és túl csillogós, így egy lazacos színt viselek jelenleg.
    Ezt a kombinációt pedig mindenképpen ki fogom majd próbálni, mert annyira jól néz ki. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úúú a lazac vagy a korall árnyalat nekem is nagy kedvencem, különösen tavasszal és nyáron. :)

      Ha elkészíted ezt a manikűrt, és ha szeretnéd, akkor megoszthatod veled, kíváncsi vagyok a te verziódra is :)

      Törlés