ebay

Ebay-es pirosító paletta

17:12:00

Régebben nem igazán használtam pirosítót, egyszerűen csak alapozóval eltüntettem a bőrhibáimat és kiegyenlítettem a bőröm felszínét. Ám mikor megvettem életem első pirosítóját, akkor rájöttem, hogy az egy színre mázolt arcomba mennyi életet visz. Ezek után nem volt megállás. Már több árnyalatú mono pirosító is van a készletemben, de mindig is szerettem volna egy pirosító palettát. Sok helyen nézelődtem, végül teljesen vakon rendeltem magamnak egyet Ebay-ről. 





Picit féltem, hogy milyen minőséget kapok majd, hiszem 1500 Ft volt csupán a 10 árnyalat, amik ráadásul egészen nagyok. A panek átmérője 4 cm. Tehát nagyon megérte, ezért gondoltam, hogy teszek vele egy próbát. Mivel sehol nem láttam erről a palettáról véleményt, ezért gondoltam, hogy írnék róla pár sort, hátha nektek is kedvetek támadna ilyesmihez. Én egyébként ITT vásároltam. A szállítással egyébként maximálisan elégedett voltam, gyorsan kézhez is kaptam a csomagot, illetve gondosan be is volt bugyolálva, így nem sérült egy kicsit sem. 

No de akkor térjünk át a külcsínre, ami egy egyszerű fekete műanyag, ami jól záródik, de rettentően könnyedén gyűjti az ujjlenyomatokat, és nem a legstabilabb tartók közé sorolható. Egyébként semmi dekoráció, név vagy súly megjelölés sem található a hátoldalon. 


És bár a külseje egy picit gagyi, a belseje nagyon kellemes látvány, szerintem senki nem mondaná meg elsőre, hogy ez egy Ebay-es darab. Azért tetszett meg ez a paletta, mert rengeteg árnyalatot tartalmaz, nem koncentrálódik csak a rózsaszínekre vagy csak a barnásabb árnyalatokra. A barack színtől a durva pinken keresztül a piszkos mályváig találhatunk mindent, ami szem szájnak ingere. 


A 10 árnyalatból a legtöbb fényes, de semmiképp sem mondanám csillámosnak. Az arcnak egy természetes ragyogást biztosít, de egyáltalán nem szikrázik, mint a diszkógömb. Mindössze 3 szín a matt, ezt fontosnak tartom megemlíteni, mert tudom, hogy sokan ódzkodnak a fényesebb pirosítóktól.


A paletta legfelső sorának első árnyalata egy gyönyörű mályva, ezt már elég sokszor használtam, mert a téli időszakban nagyon szeretem a hasonló árnyalatú píreket. Mellette egy nagyon visszafogott barack szín található, amit én egyértelműen highlighternek fogok használni, akinek nagyon nagyon világos a bőre, csupán annak az orcáinak adhat némi színt. Az alsó sor második árnyalata egy nagyon könnyed visszafogott barack árnyalat, a mindennapokra tökéletes választás. A képen látható másik 3 szín pedig elég brutális rózsaszín és pink, viszont ha nagyon nagyon óvatosan viszünk fel belőlük egy leheletnyit, akkor nem keltenek bohóc hatást egyáltalán. 


A paletta jobb felében kaptak helyet a narancsos, téglás árnyalatok, amik egy tavaszi, nyári barnultabb bőrön nagyon jól fog mutatni.


Végezetül jöjjön néhány színminta. Szerintem nem kell túlragoznom, hogy mennyire pigmentált színeket találunk ebben a palettában. Pontosan ezért kell extrán óvatosan belemártani az ecsetet, mert ha nem vigyázunk, akkor a cirkuszban biztos állásunk lesz rövid időn belül. 


Reményeim szerint a későbbiekben találkozhattok többjükkel sminkben is, hogy láthassátok, hogy milyen jól mutatnak az arcbőrön is. Instagram-ra néha reggelente le szoktam fotózni az aktuális sminkemet, amelyekben az utóbbi időben csak ezeket használtam, tehát ha érdekel titeket, akkor ezeket a képeket ITT eléritek. 

Összességében tehát teljes mértékben meg vagyok elégedve ezzel a palettával, és nem mondom, hogy ne legyenek kétségeitek az Ebay-en árult sminktermékekkel szemben, viszont ezzel a termékkel szemben remélem sikerült eloszlatom a kételyeket. 1500 Ft-ért szerintem szuper lehet azoknak, akik szeretik mindig az aktuális sminkjükhöz legjobban illő pirosítót felvinni.

You Might Also Like

12 megjegyzés

  1. Nem vagyok pirosító fan, de ebbe bele lehet szeretni :)

    VálaszTörlés
  2. Én imádom a pirosítókat. :D Gondolkodtam és gondolkodok is ezen a palettán, csak most előrébb helyezem a fényképezőgépet. :) Az az 1500 is sok pénz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, az is pénz :) De ha lesz felesleges 1500 Ft-od akkor érdemes megrendelni :) Megkérdezhetem milyen fényképezőre gyűjtesz ? :))

      Törlés
    2. Eddig egy kisebb Nikonra fájt a fogam(60-ért) de találtam egy jobbat és csak 40-nel többe kerül e jobban kihasználható, szebb képek és ha már rászánom magamat, akkor miért ne egy jobbat vegyek. :D Nikon D3200-t szemeltem ki magamnak :3

      Törlés
    3. Kívánom hogy mihamarabb a birtokodban legyen :)

      Törlés
  3. Korábban néztem már én is eBay-n, de sehol sem találtam róla véleményt, vagy tesztet, ezért féltem megrendelni, szóval nagyon jól jött ez a bejegyzés, lehet, hogy teszek majd vele én is egy próbát :) Pár hónapja egy korrektor palettát rendeltem, képen úgy tűnt, hogy szilárd por állagúak, élőben viszont krémesek és semmit sem fednek sajnos, ezért is tartottam ezt már neccesnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tudtam segíteni. Ez az Ebay-es vásárlás valóban elég nagy lutri, nem csak a sminktermékek tekintetében. Nekem eddig szerencsém volt, és mindig olyat kaptam amire számítottam, legyen az ékszer, sminktermék vagy egyéb ketyere. Sajnálom, hogy neked a korrektorpalettával nem volt szerencséd :(

      Törlés
  4. "...a cirkuszban biztos állásunk lesz rövid időn belül." ^^
    Az 1. színmintás kép 2. árnyalata nagyon tetszik egyébként. Bár gyanítom, Ő a highlighter díjas, de akkor is gyönyörű. *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DD
      Igen, a második szín a highlighter, mert annyira enyhe barack színe van, hogy pirosítóként semmi sem látszódna belőle csak egy fényes sáv. :)

      Törlés
  5. Szia

    Nagyon hasznos volt számomra ez a posztod. Mostanság igen csak rabul ejtett az ebay és pont pirosító vásárláson töröm a fejemet.A krémes állagúakra gondoltam, nem az ilyesfajta porállagúra, de lehet, hogy adok ennek egy próbát, mert baromira jó, hogy ennyi szín közül választhatsz és ki tudod próbálgatni, hogy mi áll jól és mi kevésbé jól.

    Nem olyan régóta figyeltem fel rád youtubon és így jutottam el a blogodig. Bár látom a blogírásban abszolút nem számítasz kezdőnek:) Youtubra annyi, hogy amint komfortosabban érzed magad, jobban feloldósz, még jobbak lesznek a videóid.

    Én "újnak" számítok blogírás területén, de ha van kedved bézz be hozzám. Igyekszem olyan termékekről írni teszteket, amiket nem nagyon találunk meg magyar nyelven:) Remélem találsz valami hasznosat nálam is és én is tudok talán neked segíteni valamiben.

    http://eszterlancbeauty.blogspot.co.uk/

    Kellemes hetet kívánok és csak így tovább!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes ezzel a palettával egy próbát tenni, főleg ha szereted variálni a pirosítóid színét a sminkjeidhez. A krémesen is gondolkodtam, de mivel általában inkább a por állagú pirosítóimhoz nyúlok a már meglévőimből, ezért inkább emellett döntöttem.

      Ugyanúgy ahogy a blogolásba is a videózásba is bele kell rázódni, de minden erőmmel azon vagyok, hogy egyre jobb és nézhetőbb legyen. A blogodra pedig mindenképp benézek :)

      Törlés