rimmel

Rimmel Oh my gloss! szájfények | 150 Glossaholic, 190 Pin up

17:07:00

Nemrégiben volt szerencsém a Rimmel legújabb kollekciójához egy tesztelés keretein belül, aminek nagyon örülök, és innen is köszönöm szépen a csodás termékeket. Ennek apropójából már láthattátok a barack színű körömlak tesztjét is, szintén ugyanebből a kollekcióból, amelyet ITT olvashattok el, ha eddig még nem tettétek volna meg. Ma azonban egy kicsit továbbevezünk, és megmutatom nektek a kollekció szájfényeit is, pontosabban két árnyalatot belőle.





A két árnyalat amit én a kollekcióból magaménak tudhatok, nagyon hétköznapi és viselhető darab. Az egyik egy kellemes rózsaszín, ami a 15-ös Glossaholic névre hallgat, a másik pedig egy picit erősebb, inkább pinkes pirosas árnyalat, ami a 190-es Pin up árnyalatú szájfény. 


No de most akkor ejtenék néhány szót a csinos külsejéről, ami egy egyszerű átlátszó csomagolás, fekete kupakkal, a formája az egésznek pedig háromszöghasáb, amit mintha valaki megtekert volna egy kicsit. Nekem mindenesetre tetszik. És hogy mit ígér? 

"Akár 6 órán át tartó színt, fényt, kényelmet és hidratálást ígér az ajkaknak. Ez az első olyan Rimmel szájfény, amely argánolajat is tartalmaz. Az E-vitaminnal dúsított formula a Rimmel 'Gloss Lock' technológiáját alkalmazza, ami dúsító, hosszan tartó, 3D ragyogást biztosít, Nem ragad, könnyű és kényelmes."

 


Nos, az applikátora nagyon jó kialakítású, szerintem nagyon könnyű vele dolgozni, az átlagosnál egy picit lapítottabb. Akár a sötétebb, akár a világosabb árnyalatról beszélünk, mindegyik egyenletesen felvihető vele, nem lesz foltos, valamint az ajkak körvonalát is könnyű vele megtartani. Az állag és a tartósság szerintem nagy mértékben összefügg, hiszen azok a szájfények, amelyek nagyon víz szerűek, általában hamar le is kopnak. Ezeknek az állaga valahol a ragacsos és a vízszerű között van, ami miatt egészen jól bírja a beszédet és az ivást, viszont a 6 órát közel sem ér el. Ez szerintem egyetlen szájfénytől sem várható el. Akinek van a birtokában a régi Essence Stay with me, vagy az újabb XXXL longlasting szájfényekből, azoknak azt tudnám mondani, hogy ennek a szájfénynek hasonló az állaga és a tartóssága is, viszont azoknak lényegesen jobb az illata, ennek eléggé műanyagos sajnos. 


Az alábbi képen láthatjátok a két árnyalatot a kézfejemen, mivel az ajkakra felkenve mindenkin egy picit más színű, annak megfelelően, hogy milyen az eredeti szájának a színe. Jól látszik, hogy nem az a típusú szájfény, aminek a tubusban gyönyörű színe van, de az ajkaknak csak fényt kölcsönöz. Ezeknek ténylegesen ilyen színük van ajkakra felkenve is. Erről láthattok néhány képet:



150 - Glossaholic



190 - Pin up

Összességében tehát azt tudom mondani, hogy 1400 Ft-os áron is érdemes lehet vele egy próbát tenni, de a közelgő Joy napokon az 50%-os Rimmel kupont erre is be tudjátok váltani. 700Ft-ért egy nagyon kellemes szájfényt kaptok majd, ami a legtöbbeteknek nem lesz ragacsos és elviselhetetlen érzetű. Én ezeket a sűrűségű, állagú szájfényeket szeretem a leginkább, mivel egészen jól megmaradnak az ajkakon és emellett valóban olyan színűk van, mint a csalogató tubusban. 

Véleményem szerint nekem a világosabb, rózsaszínes árnyalat jobban áll, szerintetek? :)


You Might Also Like

6 megjegyzés

  1. Én a világosabb árnyalatra szavaznék! :) Pont most dobtam ki egy Essence XXXL szájfényt, mert tönkre ment, de majd be szeretnék ruházni egy újra, meg egy korall színű rúzsra is :) xoxo:Yvett,http://divat-mania.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Szerintem is inkább a világosabb :) Korall színű rúzsból ha ajánlhatok egy jót, akkor vess egy pillantást a Rimmel piros csomagolású Kate rúzsaira, mégpedig a 109-es árnyalatra egészen pontosan :)

      Törlés
    2. Köszönöm szépen a tippet, Nikii! :) Mit gondolsz az Essence korall színű rúzsáról, a neve azt hiszem "Corall Calling" ?! Próbáltad már? :) Bocsi a sok kérdésért! :D

      Törlés
    3. Azt az árnyalatot konkrétan nem próbáltam, viszont az Essence longlasting termékcsaládjából származó rúzsokat nagyon csípem :) Bár igazából nem hosszan tartóak, csak mint egy átlag rúzs, de szép színei vannak, viszonylag krémesek és nagyon jó áron vannak :)

      Bátran kérdezz, ha tudok nagyon szívesen segítek :)

      Törlés
  2. Nekem a Pin Up árnyalat van meg, és az egyik kedvencemmé nőtte ki magát. Nagyjából ugyanaz a véleményem róla, mint neked. Nagyon szépen pigmentált gyönyörű színe van, nekem az illatával sincs bajom, az állag és az applikátor kifejezetten tetszik. Az említett Essence szájfénynél szerintem mindenképpen jobb ez, Joy napokon szeretnék még egy színt venni belőle. Neked szerintem is jobban áll a kettő közül a világosabb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Stay with me hasonló árnyalata is szerintem nagyon jól pigmentált volt, én a mai napig nagyon csípem őket :) De egyébként tényleg érdemes ezekből a szájfényekből venni Joy napok alkalmával :)

      Törlés