essence

Trópusi körmök | Hibiszkusz

13:57:00

Oké, most egy hétre pihentetem a neon körömlakkokat. Anélkül szerettem volna egy nyárias mintájú manikűrt készíteni, hogy az nagy mértékben tartalmazna nagyon élénk lakkokat. Így egy trópusi, hibiszkuszos minta mellett tettem le a voksom.





Az utólag sajnos nem igazán javítható hibája a manikűrnek, hogy a virágoknak jobban állt volna egy világosabb drapp vagy egy fehér háttér. Azt gondoltam, hogy a világosabbik rózsaszín jobban mutat majd ezen a kissé szürkés beütésű Rimmel lakkon, de sajnos nem így lett. 


A virágokat egy nagyobb fejű díszítőecsettel festettem meg oly módon, hogy először a világos rózsaszín Essence Hug me árnyalatával kialakítottam a virágokat, majd a közepébe került egy erősebb pink, illetve egy kis fekete. Ez után megfestettem a leveleket, amihez egy vékony díszítőecset kellett, majd következhetett szintén ugyanezzel az ecsettel és egy pontozóval a virág bibéje. 


Nyugtassatok meg, hogy nem csak én kedvelem ennyire a virág mintás körmöket. Jövő héttől ismét folytatom a neon őrületet, természetesen.

Nektek hogy tetszik ?

You Might Also Like

16 megjegyzés

  1. Nagyon bájos minta és színek! Szépséges! :)

    VálaszTörlés
  2. Jajj, ez gyönyörűséges lett! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj köszönöm szépen, örülök hogy tetszik :)

      Törlés
  3. Nagyon szép lett, mindig gyönyörűek a körmeid, nagyon tetszenek, amiket alkotsz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Az az igazság, hogy mostanság tényleg nem lehet egy szavam sem a körmeimre, ugyanis az utóbbi 3-4 hónapban egyáltalán nem törtek le, így tudtam tartani a kocka formát, amit egyébként a leginkább kedvelek én is :)

      Törlés
  4. Én is tervezek egy ilyen manikűrt. :) Nagyon szép lett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj dejó, várom a te verziódat is :) Köszi :)

      Törlés
  5. Nagyon tetszik. Szeretem a hibiszkuszos manikűröket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig nekem különösebben nem izgatta ez a minta a fantáziámat, de most valamiért mégis ilyet festettem és szeretem viselni :)

      Törlés