China Glaze

China Glaze Bottoms up | Málnás körmök

15:55:00

Csak remélni tudom, hogy még nem unjátok sem a gyümis, sem pedig a China Glaze Sunsational kollekciós lakkokkal készült manikat, mert a mai ismét ilyen lesz, kettő az egyben. Ehhez az ihletet a The Body Shop málnás tusfürdője adta, hiszen annyi gyümölcsöt megfestettem már, hogy hirtelen nem tudtam, hogy milyen is legyen a következő.






Mivel túl szokványos gyümit nem szerettem volna, ( amit már sokan megfestettek, pl kiwi ) ezért nem volt egyszerű kiagyalni a következő mintát. Aztán tegnapelőtt délután rápillantottam erre a tusfürdőre, amit egyébként még nem bontottam fel, tehát véleményt még nem tudok róla mondani. A hozzá használt lakkok között pedig fellelhető egy újabb CG, a Bootoms up nevet viselő. Róla hasonlókat tudok elmondani mint a That's shore bright liláról, vagyis hogy szerintem az állaga az átlagnál lényegesen folyósabb, emiatt nem a legegyszerűbb a használata. Nem használtam fehér alapot, mert úgy vettem észre, hogy ezeknél a lakkoknál egyáltalán nem számít a fehér réteg, anélkül is iszonyatosan élénkek és rikítóak. A lakkozás ezzel a csodálatos rágógumi rózsaszínnel sajnos egyáltalán nem egyszerű, hiszen a folyós állag mellett még egy picit csíkozódik is, valamint ha az első rétegre megszáradás nélkül szeretnénk felkenni a következőt, akkor az bizony felszedi az előző réteget. 


Néhány szó a manikűrről

Először is szeretném leírni, hogy mennyire nagy gondot okozott a málna alapszínének megfestését szolgáló lakk kiválasztása. Nincsen igazán ilyen színű lakkom, viszont igyekeztem valami hasonlót keresni, ami egy régi, limitált kollekciós Catrice lakk lett végül. Gondoltam, hogyha már a málna mintában nagy szerepe van, akkor a kisujjamra is fel kell kennem, hogy meglegyen a harmónia és a kellemes összkép majd a legvégén, ha ránézek a kezemre. Ebből az elvből kiindulva került fel a málnák második színe - a CG - a mutatóujjamra. A gyűrűsujjra pedig mint általában, most is egy csillámló csoda került, a Flormar Genius Glitter vonalból, Light Bulb árnyalatban. 


Így készültek a málnák

No igen, azt hiszem az összes gyümölcs minta közül ezt volt a legnehezebb megfesteni. Azt hittem az ananászt már nem lehet űberolni, legalábbis ami a szöszmötölést illeti, de tévedtem. A málna formájának kialakítása nem nagy nehézség, hiszen pontozóval készült. Egy málna 3 sor pontból áll, a legfelső 2 sorban három pöttyből, az alsóban pedig egyből vagy esetleg kettőből. Így alakult ki a nagyjából megfelelő forma, ami nem hasonlít inkább szőlőre. Aztán jött a fekete leves, a málnaszemek kiemelése, árnyékolással. Ehhez használtam a China Glaze lakkját és egy vékony díszítő ecsete. Ebben az esetben kifejezetten jó volt, hogy egy picit folyós ez a lakk, mert így nem lettek annyira élesek ezek a "görbe kis vonalak", de azért kellően elválasztotta egymástól a szemeket. 







Sajnos másképp nem sikerült elkapnom, hogy mennyire csillog ez a Flormar lakk, csak így. Szerintem nagyon szépen megkoronázza és feldobja a manikűrt.

Nektek hogy tetszik? Mondjátok, hogy még nincs elegetek a gyümölcsökből, mert én imádom őket :)

You Might Also Like

30 megjegyzés

  1. Nekem nincs elegem a gyümölcsökből. Ezek a málnák nagyon kis cukik lettek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek szívből örülök és köszönöm :)

      Törlés
  2. Ez nagyon nagyon cuki lett, tök jó vagy! :) :) :)

    VálaszTörlés
  3. Hűűű de ügyes vagy, nagyon aranyos és esztétikus lett a végeredmény, ismét! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök hogy tetszik :)

      Törlés
  4. Nagyon jó lett! Imádom ezt a málnás manidat! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szeretem a málnát és minden gyümölcsöt. A manikűr nagyon tetszik, ügyesen festetted meg a málnákat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, igyekeztem, hogy felismerhető legyen :)

      Törlés
  6. Nekem is rettenetesen tetszik. :) Olyan szép ez a CG lakk is. *_* A málnáid pedig eszméletlenül cukik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az egész kollekció gyönyörű színekből áll, tényleg :)

      Törlés
  7. nagyon nagyon jó lett, imádom a manikűröd Nikki! :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de jó, örülök hogy tetszik :))

      Törlés
  8. Ohhh, lecibálom rólad, annyira tetszik!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó ugyan, te ezt simán megfested magadnak, sőt, még sokkal szebbre is :)

      Törlés
  9. Nincs elegem a gyümölcsökből,pláne,ha ilyen gyönyörűek! Nagyon szuper lett,és az összhang is nagyon megvan *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de aranyos vagy, örülök neki hogy tetszett, meg hogy szereted őket. Most már nincs sok gyümis manikűr a tarsolyomban, de azért még a nyár folyamán egyet szeretnék mindenképp megvalósítani :)

      Törlés
  10. Imádom a körmös posztjaidat, ez a málnás mani pedig valami eszméletlenül szép és igényes lett! :)

    VálaszTörlés
  11. Hihetetlen milyen ügyes vagy, nagyon jó lett, tetszik a minta meg a színösszeállítások is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm szépen :)

      Törlés
  12. Én egyáltalán nem unom még a gyümölcsöket, sőt! Azt hittem az ananászos lesz az idei legjobb munkád, de ez méltán vetekszik vele, nem is tudok választani a kettő között. Egyébként nagyon Nikis lett, ha nem tudnám ki alkotta, akkor is meg tudnám mondani. :) Szerintem te csinálod amúgy a legszebb és legaranyosabb gyümis manikat! :) Mindenesetre én nagyon irigylem a türelmedet és a kitartásodat, hisz biztos nagyon pepecselős volt a málnák árnyékolása. Nekem se kézügyességem, se türelmem nem lenne hozzá.

    Egyébként várom majd a véleményedet a TBS málnás tusiról. Nagyon szeretném kipróbálni, hisz eddig a mangós és az epres változat is nagyon bevált. :)

    VálaszTörlés