makeup revolution

2015 Téli wishlist

9:00:00

Számomra onnantól számítva kezdődik a karácsonyi és téli készülődés, várakozás, hogy eltelnek a mindenszentek. Mivel idén ismét túllendültünk ezen, így én is abszolút kapható vagyok a különböző márkák téli kiadású illataira, színeire. Most összeállítottam egy listát, amiről szeretnék minél több mindent beszerezni a tél beköszöntével, vagy még előtte.




1. The Body Shop karácsonyi illatok
Mióta nyáron megvásároltam életem első testvaját ettől a márkától, azóta teljes extázisba esek bármilyen limitált kollekciótól, ami tőlük származik. Nekem leginkább a testvajak azok a termékek a TBS-tól, amik igazán megérik az árukat, és amihez foghatót nem igazán találok drogériás szinten. Ezért szeretnék idén mindhárom limitált illat testvajának (terveim szerint) 50ml-es kiszerelésére lecsapni, név szerint a cukormázas almára, a deres áfonyára és az új havas szilvára.

2. Yves Rocher karácsonyi illatok
Az Yves Rocher márka tusfürdői, pláne a limitáltak mindig felpezsdítik a szaglóbolyhokat az orromban és nem mellesleg isteni zselés állaguk van, amik szuperül habzanak. Ezért szeretnék választani az új illatok közül is, még azonban nem tudom, hogy a mandulás-narancsos, a fahéjas-narancsos vagy a vaníliás lesz e a befutó.

3. Yankee Candle
Nem tudom mi van velem, soha nem voltam az a típus, aki rajongana az illatgyertyákért, de úgy tűnik engem is elért az őrület. Pontosabban úgy mondanám, hogy a téli, karácsonyi időszakba szívesen égetnék itthon a szobában egy két kellemes ünnepi, fűszeres illatot. Mivel nem vagyok jártas abban, hogy pontosan mely illatok a legjobbak, ezért mindenképp szeretném őket élőben megszaglászni, és úgy beszerezni 1-2 mintagyertyát.

4. Pupa folyékony ajakrúzs
Mióta a Pupa márka beszivárgott a köztudatba, azóta jobbnál jobb dolgokkal találkozom a pultjaikon. Például ezek az új folyékony ajakrúzsok is teljesen lázba hoztak. Valami természetesebb árnyalatra szívesen beruháznék, ami a hétköznapokon minden sminkhez jól mutat majd.

5. Sleek Rosegold pirosító
Nem tudom megmondani nektek, hogy mióta vágyom már erre a pirosítóra. Szintén egy olyan darab, ami annyira különleges és egyedi, hogy nem tudja az ember akárhol, akármilyen márkánál megvásárolni. Mikor Makeup Pláza vagy Pinkpanda rendeléseket adtam le az utóbbi 1-1,5 évben, akkor SOHA nem volt készleten. Nem szeretném, hogy a 2015-ös év úgy záruljon, hogy ez a kis szépség nincs a birtokomban.

6. Makeup Revolution fehér alapozó
Mindig problémás az alapozóhasználat nálam, ha jön a tél és az arcbőröm teljesen kivilágosodik. Ezzel a fehér alapozóval bármelyik sötétebb árnyalatomat ki tudnám világosítani és gond nélkül tudnám őket fogyasztani télen is.

7. Morphe paletták
Nos ez az a termék, amit már ősidők óta szeretnék magamnak megszerezni. Épp kezdtem elfelejteni őket, amikor Fruzsi Instagramjára kiposztolt egy képet az új Morphe palettájáról. A szívem ismételten elkezdett dobogni értük. Nem tudom, hogy idén végre az enyém lesz e, de nagyon örülnék neki ha sikerülne egy olyan színvariációkból álló palettájukat megvásárolni, amit igazán kihasználhatónak és különlegesnek érzek.

8. Picture Polish - Bridget
Szintén egy olyan termék, ami már egy éve a kívánságlistám főszereplője. A legutóbbi Nailland vásárlásom alkalmával sikerült megvásárolnom a Moscow árnyalaát a márkának, és miután megbizonyosodtam a minőségéről, tudtam, hogy nekem kell a mindenki által annyira kedvelt BRIDGET.

Nektek mik szerepelnek a téli kívánságlistátokon? Mondjátok, hogy nem csak az én fejemet csavarja el a karácsony szele.

You Might Also Like

6 megjegyzés

  1. Bevallom. Én már kidíszitettem a lakást (nem vagyok karácsony függő :'D).
    A TBS termékeket majd kiárusításkor veszem meg. 12 hónap a szavatossága. Gondolok 2016-ra is :D meg eredeti áron sokallom ezeket a kiadásokat. Az Yves Rocher tusikat viszont megveszem ünnepek előtt. A narancsos-fahéjas és mandulásat biztos megveszem. A fűszeres vanília eddigi kiadásai nem nyűgöztek le. Talán az kihagyható. Szerintem tök olyan mint a sima vanília kiadás. Lakkok közül Big Bang és Cabaret a vágyam. De ha minden jól megy akkor egy új masinát fogunk kapni :) akkor minden kiadásról lemondok :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húha, akkor te tényleg nagyon előre jársz már :D Az YR termékek közül kíváncsi leszek melyiknek lesz a legkellemesebb illata, gyanítom, hogy valamelyik narancsos változatra esik majd a választásom. Sokkal jobban szeretem úgy általában a narancs illatát télen, mint a vaníliáét.

      Törlés
  2. A karácsonyi TBS illatok közül én a szilvásra vagyok kíváncsi. A többit próbáltam, illatva a kedvencem a Vannila Brulé sajnos nincs idén.
    YC-ből nekem a Christmas Eve a legkedvesebb karáécsonyi illatom, de ezen kívül nagyon szeretem a Christmas Memories, Christmas Cookie, Snowflake Cookie, Angels Wings, Salted Caramel illatokat is. Az új illatok közül a Cozy by the fire tetszik leginkább. :)

    A Rose Gold nekem is régóta kívánságlistás. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húha, köszi a tippeket, meg fogom őket szaglászni, amit a közelükbe jutok. :)

      Törlés
  3. Én tavaly mikor az Alleeba a karácsonyi időszakba megtalálható volt a YC stand direkt emiatt elmentem, hogy megszaglásszam őket, gondoltam veszek párat, ha már akkora a hűhó körülötte biztos tényleg szuperek. Nos, konkrétan egyetlen illat sem volt, ami tetszett volna, pedig tényleg rengeteg féle volt.. :D Talán majd idén. A Yves Rocher limitált tusfürdőit én is szívesen kipróbálnám, de kicsit túl drágák, ráadásul zöld pontosak is, szóval még kupon sem érvényes rá, úgyhogy majd meglátom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet nekem sem fog bejönni, ki tudja. Mindenesetre most valami jó kis illatot el tudok képzelni a szobámba, ezért is gondoltam ezekre.
      Az YR nagy tusfürdőik, amik 400 ml-t tartalmaznak 990 Ft-ba kerülnek, ami szerintem egészen jó ár értük. :)

      Törlés