instagram

Instagram 2015 | Szeptember-Október-November képekben

9:00:00

Hihetetlen módon repülnek a hetek, hónapok, és az évszakok is. Hirtelen arra kaptam fel a fejem ma reggel, hogy teljes téli felszerelésben léptem ki a fagyos, deres utcára, egyre több a havas kép a Facebook-on. Emiatt úgy érzem itt az ideje, hogy lezárjam az idei őszt, mégpedig egy Instagram-os képgyűjteménnyel.





Nagyon elégedett vagyok, hiszen javában csodás őszi időjárásban lehetett részünk, nem fagyott le egyszerre az összes levél a fákról, gyönyörködhettem először a sárguló, majd pirosodó, végül barnuló levelekben. Mindez akkor a legcsodálatosabb, amikor gyönyörűen süt a nap, és kellemes, langyos idő van. Remélem ezt ti is magatok elé tudtátok képzelni annak ellenére, hogy már javában röpködnek a mínuszok.




Ami az öltözködést és a lakkozást illeti, előkerültek a kötött kardigánjaim, amit az utóbbi néhány évben nagyon szívesen viselek, mert elképesztően kényelmesek és melegek, mindemellett pedig szuper csinosak és jól variálhatóak is. A rozsdavörös új New Yorkeres darabomhoz egyik héten felkentem az első, vadi új Picture Polish lakkom, amit szerettem viselni, úgy láttam, hogy szépen illik ez az árnyalat a bőrtónusomhoz, mindemellett igazi őszi szín és csodásan ragyog, ha rásüt az a bizonyos melengető őszi napsugár. 


Ha már a napnál és a csillogós lakkoknál tartunk, akkor megjegyezném, hogy mikor nincs kedvem vagy időm minták készítéséhez, akkor szoktam elővenni az aduász lakkjaimat, amelyek mind egytől egyik csillognak-villognak, holografikusak, egyszóval nem kell hozzájuk semmi kiegészítés, hogy jól nézzenek ki. Ilyen volt a Colour Alike méregzöld holo lakkja is, amit mindig megcsodáltam a napfényben, mikor alkalmam volt rá.


A kardigánok és az őszi lakkok mellett a másik kiegészítője ennek az évszaknak a sál volt. Rengeteg sálam van, melyek közül vannak vékonyabbak, vastagabbak, egyszínűek, mintásak, kör alakúak, hagyományosak. Bőrkabáthoz mégis leginkább a képen is látható kockás hatalmas pléd hatású példányomat szerettem hordani, pláne akkor, amikor már hűvösebbre fordult az idő. 


Viszont a köd, amire egyik reggel ébredtem igen hangulatromboló hatással volt rám. Ilyenkor nincs kedvem semmit sem csinálni, közlekedni pedig kifejezetten veszélyes. Az a helyzet, hogy 3 napig állt fent ez a borzalmas homály, aminek azt hittem már sosem lesz vége. Egyik este úgy jöttem haza, hogy az utcai lámpák fényei is alig alig látszottak. 



Természetesen az őszi mintás manikűrmintákból sem volt hiány, ezek mindegyikével találkozhattatok a blogon. Örülök, hogy a legtöbb ötletemet meg tudtam valósítani, ami az évszak kapcsán eszembe jutott, viszont most már vágyom a hópelyhes, fagyos, mikulásos körömfestésekre.


Szeptemberben rengeteget futottam a Deichmannban kapható fűző nélküli tornacipő után, de sajnos hiába, mert a 37-es méret hosszban ugyan jó volt, de kijárt belőle a lábam. Így hosszas várakozások után a fűzős verzió került hozzám, szigorúan fehér színben. Sajnos nem volt sok alkalmam rá, hogy hordjam, mert későn jutottam hozzá, de nagyon megszerettem. Rengeteg ruhadarabommal szuperül tudtam kombinálni, mert nagyon szeretek sportosan, vagy sportosan-csinosan öltözni. 


Nem mennék el szó nélkül azok mellett a termékek mellett, amelyeket ez idő alatt szereztem. Rengeteg körömlakkal lettem gazdagabb, valamint elcsábultam az új, limitált kollekciós Yves Rocher tusfürdőkkel is. Naná, hogy jártam a Nailland-nél, nyertem egy őszi manikűrömmel a Beauty.hu webáruháztól, tesztelhettem a Rimmel újdonságait, valamint nemrégiben érkezett egy Avon csomagom is, amellyel bizony már a téli estéket, esti fürdőzéseket biztosítottam be.



Azt hiszem kellemes időszak volt, jó emlékként gondolok vissza erre az időszakra, egyúttal viszont nagyon várom már a telet, imádom, mikor kinézek az ablakon és hatalmas pelyhekben hullik a hó, nem beszélve a karácsonyi készülődésről, melyről reményeim szerint a lehető legtöbb videót és bejegyzést tudok készíteni majd.

Nektek mik voltak az idei ősz jellegzetes termékei, eseményei, megszokott mozzanatai?

You Might Also Like

6 megjegyzés

  1. Itt Erdélyben már rendesen havazik. Abszolút nem vagyok még felkészülve a télre. Sajnos ma már én is hójáró csizmába és téli kabátban kellett menjek egyetemre...:(
    Nagyon hangulatos képek és szuper manikűrök! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóó, irigyellek, úgy szeretem mikor esik a hó :) Sajnos hidegnek itt is hideg van, a téli kabátot be kellett üzemelnem.
      Örülök, hogy tetszenek a képek :)

      Törlés
  2. Szèp kèpek! Ez most nem teljesen a tèmàba vàg,de nem gondoltàl mèg arra, hogy frufrut csinàltass? Habàr nem vagyok fodràsz, de szerintem jòl àllna neked egy fèloldalas vàltozat, ami takarnà a magas homlokod. Persze ,ha neked így tettszik ìgy is jó , de tök jòl kiemelnè az arcodat.
    (Marika)
    (Marika)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ójaj beletrafáltál az életem állandó vívódásába. Kiskoromban mindig volt egyenes frufrum, mint nagyjából minden velem egykorúnak. Aztán lenövesztettem és sokáig nem volt. Majd 12-13 éves koromtól kezdve nagyjából 15-16 éves koromig oldalfrufrum volt. Kezdetben szerettem, aztán egyre nagyobb nyűg volt és már nem is tetszett magamon. Nem mondom, hogy soha többé nem lesz, de mostanság biztosan nem. Nagyon élvezem a frufru nélküli létet, és mivel szerintem nincs brutálisan magas homlokom, ezért nem érzem hogy muszáj lenne ilyesmit hordanom, hála az égnek. :)

      Törlés