Köröm

Picture Polish Calm | Fagyos téli táj

9:00:00

Biztos voltatok már úgy, hogy egy manikűrötökkel nem voltatok elégedettek, viszont annyira nem éreztétek rémesnek, hogy lemossátok. Ezzel most én is hasonlóképpen voltam. Tudom is, hogy mi nem tetszik benne igazán. Viszont nem azért írom ezt a posztot hogy nyavalyogjak, hanem hogy a manikűrhöz felhasznált Picture Polsih Calm árnyalatról regéljek egy keveset. 





Ritkán vásárolok hasonló árkategóriájú lakkokból, és szeretném ha ez a későbbiekben sem lenne másképp. Egy-egy jeles alkalom kapcsán viszont szívesen válogatok a Picture Polish vagy az ILNP kínálatából. A Calm története nagyon egyszerű. Az utóbbi napokban minden nap találkoztam vele. Hol a Facebook-on, hol az Instagram-on. Tehát szépen lassan bekebelezett, és megszerettette velem magát, én pedig nem ellenkeztem, mert így télvíz idején kedvelem a kék lakkokat. Ezt az árnyalatot azért kedvelem igazán mert nem évszakfüggő, hiszen nem túl fagyos, jeges szín, van benne némi melegség, emiatt megfelelő mintával tökéletes lesz majd tavaszra is. Ha a csillámokat megnézitek benne, láthatjátok, hogy csillog-villog ezerrel, ezeknek a színe sárgás-aranyos, sokszor narancsos vagy akár pirosas. Tehát rendkívül különleges. Emellett pedig nem az a fajta, ami csak a napon mutat jól, hanem árnyékban is csodaszép.


No de ha továbblendülök a színén, akkor a következő állomás a felkenés fázisa. Ez már nem annyira meseszerű, mint ahogy azt a PP Moscow árnyalatánál megszoktam. Ebből nemhogy egy, de két réteg sem elegendő a tökéletes fedéshez. 3 réteg kellett ahhoz, hogy tökéletesen fedjen. Emiatt kicsit szomorú vagyok, de egyébként szépen terül, picit folyósabb állagú. A tartósság pedig átlagon felüli, teljes hetet, tehát 7 kerek napot volt rajtam kopás nélkül. A mintás körmeim kopása miatt voltam kénytelen lemosni az egész manikűrt. 


No de a mintáról is ejtenék néhány szót, ha már egyszer elkészítettem. Az elképzelés egy havas táj volt havas fenyőfákkal. Mivel a PP Moscow egy igen csillogós lakk, ezért a középső ujjam - ami egyébként a csillámos lakknak a helye - , most csak egy egyszerű fehér festést kapott. 


A minta elkészítéséhez most is akril festéket használtam. Az egész köröm alapját egy világoskék Essence lakk adta, majd erre kerültek a dombok, amiket világoskékkel igyekeztem kicsit életszerűbbé tenni. Az egészet ott rontottam el, hogy a fenyőfákat szintén fehérrel festettem, emiatt nem emelkednek ki a tájból annyira, amennyire kellene. Így egy kis ezüsttel igyekeztem segíteni a helyzeten. Hát, nem lett az igazi. Így utólag már tudom, hogy fekete fenyőket kellett volna festenem, rajta fehér havat imitáló foltokkal, de már késő bánat. 






Nos, összességében a mintával nem vagyok elégedett, mint ahogy azt a bevezetőben is írtam már, de a Picture Polish lakk színe, tartóssága meggyőzött és nagyon magamhoz közelinek érzem. Azt sajnálom, hogy ennyi pénzért 3 réteges lakkról van szó, de nem tudok mást csinálni, mint szemet hunyni felette és élvezni az 1 hétig tartó csillogást.

You Might Also Like

5 megjegyzés

  1. Hogy ez a Picture Polish lakk is mennyire gyönyörű! Szép lett az egész mani! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban fantasztikus, nagyon jól eltalált árnyalat :)

      Törlés
  2. Nekem tetszik így is az összkép, szerintem jók így is a fenyők. Összességeben pedig egy gyönyörű manikűr, tényleg csodás színe van ennek a Calm árnyalatnak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked tetszik, nekem azért kicsit szúrja a szemem akárki akármit mond :D De az tény, hogy a Calm egy csodás árnyalat.

      Törlés
  3. Nekem is nagyon tetszik a mani. Ügyes vagy! ;)

    VálaszTörlés