ajakkontúr ceruza

Milani Colour statement szájkontúr ceruza | 09 Spice

9:00:00

A Milani rúzsairól a múltkoriban rengeteg jót meséltem nektek. Azóta is töretlen a szerelmem irántuk. Viszont azzal a rendeléssel érkezett hozzám egy a szájkontúrceruzáik közül is, amelyekre szintén nagyon kíváncsi voltam, hiszen sokszor használok csupán ajakceruzát az ajkaim kitöltésére és semmi mást.





Tudom, hogy a szájkontúr ceruza használók eltérő igényekkel állnak elő, mikor azon gondolkoznak, melyik legyen az ő példányuk, hiszen vannak azok, akik szigorúan csak kontúr húzására használják. Ebben az esetben nem baj (sőt), ha egy picit keményebb a ceruza, nem annyira lány, kenhető. Ezzel megakadályozzák, hogy a rúzs ezen határokon kívülre kerüljön. Viszont én inkább a másik tábort erősítem, aki szereti ha picit puhább és krémesebb az a ceruza, mellyel aztán nagyon kényelmesen kitölthető akár az egész ajak is anélkül, hogy bármilyen más terméket használnánk fölé. Eddig nekem egyetlen márka terméke vált be erre a célra drogériás termékek közül, ez pedig a sokak által jól ismert Essence, hagyományos, faragható ajakkontúr ceruza. 5-6 árnyalatban kapható, melyből a 3 nekem legjobban tetszőt már be is szereztem, viszont a többi nem hozott lázba. Ezért is döntöttem úgy, hogy 950Ft-os áron kipróbálom a Milani hasonló darabját is. (Teljes áron: 1190 Ft)


Nem mertem több árnyalatot rendelni, mert fogalmam sem volt arról, hogy milyen minőséggel és textúrával lesz majd dolgom. Így végül egy nagyon különleges, határozottan barnás jellegű színre esett a választásom, ami a Spice nevet kapta. Az interneten nagyon sok képet nézegettem róla mielőtt erre esett volna véglegesen a választásom, de azt kell mondanom, hogy nem egészen ilyennek képzeltem el azok alapján. Emiatt kicsit félve próbáltam ki először. Végül hatalmas megdöbbenést okozott mind a szín, mind pedig az állag. Meglepő módon tetszett ez a különleges tégla vöröses barna szín, ami mellé fantasztikus pigmentáltság és krémesség társult. Rendkívül szépen befogta az ajkamat, nem igényelt semmiféle rúzst vagy szájfényt, ami egy picit egységesebbé teszi az összképet. Emiatt tehát főként azoknak ajánlanám, akik a puhább ceruzákat részesítik előnyben, mert ez még az Essence-nél is egy picikét puhább. 


Mivel az ajkaimon nagyon szeretem a matt színeket, ezért ebben az esetben is rendkívül tetszik a teljesen matt finish, ami ezzel együtt szuper kis tartósságot is biztosít számunkra. Evést és ivást is egészen jól bír, a kopása egyenletes. Abban az esetben kopik picit foltosan, ha szárazabb az ajkaink bizonyos része, mert ezeket jobban megszínezi, és ezekhez a területekhez a későbbiekben is jobban ragaszkodik majd. 



Összességében tehát egy szuper kis termék, nagyon megszerettem a színét és a krémes textúráját is. Ha ti is szívesen kipróbálnátok ezt a terméket, akkor érdemes most rendelni, hiszen a SPRING16 kóddal most 20%-kal olcsóbban vásárolhatjátok meg őket, és az összes többi terméket is. 

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Gyönyörű ez a szín :) Nagyon jól áll Neked :) Én is régóta tervezek egy Milani rendelést. Leginkább a rúzsokra és az ajakceruzákra lennék kíváncsi :) Jó sok szín fent van a kívánságlistámon, szép lassan el is kezdem beszerezni őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Mindenképp rendelj tőlük egyszer, fantasztikusak az ajakra való termékeik és a szemhéjalapozójuk is! :)

      Törlés