folyékony ajakrúzs

Milani Amore Matt folyékony ajakrúzs | Adorable, Loved

18:39:00

Kétségtelen, hogy a folyékony ajakrúzsok korában élünk, hiszen már lassan nem tudok olyan sminkmárkát említeni, amelynek ne lenne hasonlója. Ennek természetesen én csak örülök, hiszen nagy rajongójuk vagyok, különösen ha egy igazán fiatalos, matt darabról van szó. A mai bejegyzésben is egy ilyen termékkel szeretnélek titeket megismertetni, mégpedig a Milani személyében. 




A márkától az első rendelésem meghatározó esemény volt nálam, hiszen akkor annyira elégedett voltam a termékekkel, amik hozzám kerültek, hogy a továbbiakban is szívesen garázdálkodom a weboldalon, és szívesen próbálom ki az újdonságokat. A folyékony matt ajakrúzsok az idei évben jelentek meg náluk, aminek rendkívül örültem, így nem is tudtam egy színt választani, rögtön kettő landolt abban a bizonyos virtuális kosárban. 


A gusztusos, ízléses csomagolás az, ami az ember lányában felkelti az érdeklődés első lángcsóváját. Elég masszív, szögletes, fémes arany kupakkal ellátott tubus, üveg, vagy bárminek is nevezzem. A téglatest formát a tárolás szempontjából is rendkívül praktikusnak érzem, hiszen nem gurul össze vissza, szépen megáll ott, ahol én azt szeretném. Ezen kívül természetesen egy nem túl csicsás arany márkajelzést is kapott a termék.


Első körben, ahogy azt már az előbb írtam is, 2 árnyalatot választottam. Ezek közül az egyik, a márka kínálatában megtalálható legvilágosabb szín, (10 Adorable ) , a másik pedig egy picit bevállalósabb téglás szín. ( 12 Loved ) Mivel a hétköznapok nagy többségében inkább természetesebb ajakkencéket használok, ezért első körben ebből sem szerettem volna nagyon durva, bevállalós színeket kipróbálni. ( Bár jelentem, haladok a fejlődés rögös útján, már sokszor látni erősebb pink folyékony rúzsban is az utcán. :D )


A szép külső vajon szép belsőt rejt? A válaszom: igen. De még mennyire. Az első pont, amit kiemelnék, az az applikátor. Picike, szuperül illeszkedik az én kisebb ajkaimhoz is, ráadásul nem túl duci, emiatt az "élével" az ajak körvonala is precízen megrajzolható. Elegendő mennyiséget vesz fel, sőt én még egy kicsit le is húzogatom róla a felesleget. Próbálom minél vékonyabb rétegben felvinni. Hogy miért? Azért, mert szuper vékony rétegben is maximálisan befedi az ajkaimat, legyen szó akár a világosabb színről is. Emiatt nem érzem szükségességét a vastag ajakra felkent rétegnek. Mindemellett 1-2 perc alatt megszárad és teljesen mattá válik, és szinte észrevehetetlen viselet. Ragadni egyáltalán nem ragad. 


10 Adorable

Ugyan a további képeken láthatjátok ezt az árnyalatot az ajkaimon is, mégis úgy gondoltam, hogy megpróbálom szavakba önteni, hogy én milyennek látom pontosan. A legvilágosabb az összes rendelkezésre álló árnyalat közül, ám azt tudnotok kell, hogy a neten található legtöbb szín, amit róla találunk elég csalóka. Amiket én nézegettem külföldi bloggereknél, szinte egytől egyig világosabbnak láttam az ajkaim, illetve az ő ajkaik színénél. Ám erről szó sincs. Ez egy rendkívül kellemes piszkos mályva árnyalat, ami a hétköznapokon egyszerűen TÖKÉLETES. Nagyon sok dicséretet kapok vele kapcsolatban, és én is rendkívül kedvelem. Szinte minden sminkhez jól mutat, kellemes vanília illata pedig ösztönöz rá, hogy sokat használjam. 


Tetszik, hogy nem maszatolódik el napközben, nem kell állandóan figyelni vagy javítgatni, sőt a pohár szélét sem fogja meg. Nem kopik le az ajak belső ívéről, inkább egységes kopás figyelhető meg, ami ilyen világos színnél nem is zavaró. 




12 Loved

A merészebb, bevállalósabb, de számomra még hétköznapokon is teljes mértékben hordható Loved egy téglás, pirosas, barnás, nagyon különleges árnyalat. Szintén bőven elég belőle egy egészen vékony réteg is. Minden tulajdonságában megegyezik a világos testvérével, egyedül abban tér el, hogy a sötétebb színe miatt egy picit megfogja a pohár szélét, de egyáltalán nem intenzíven vagy túl durván, tehát arra számítsatok azért, hogy a sötétebb árnyalatok picit fognak. Viszont hasonlóképp az előzőhöz nem maszatolódik és egyenletesen kopik. 


Az hogy mennyire szárít, arról nehéz beszélni. Értelem szerűen a szépen hidratált ajkakon jobban mutatnak, a nagyon cseres felületet pedig kiemelik, mint minden más hasonló termék. Azt viszont, hogy szárítana, nem tapasztaltam. 




Összességében szuper termékről van szó, 2890Ft a teljes ára, viszont szinte mindig találtok a márkánál különböző akciókat, ( ingyenes szállítás, 10-20% végösszegi kedvezmény ) amelyekkel tudtok lefaragni az árából. A Pupa I'm matte folyékony rúzsai mellett most a Milani matt ajakkrémek lettek a nagy kedvencek nálam.

A termékeket ITT éritek el.

Nektek mi a véleményetek róluk? Próbáltátok már őket? Melyik árnyalat tetszik jobban? :)

You Might Also Like

14 megjegyzés

  1. Én is alig várom, hogy újra ingyenes szállítás legyen náluk, mert úgy éri meg a legjobban, imádom a saját, Loved árnyalatomat, még akkor is, ha tényleg nagyon megijedtem én is, amikor megjött, még a tubusban is olyan világosnak tűnt, egyébként meg sötét és nem visszafogott. A következő áldozatom nekem is az Adorable illetve még a Precious lesz. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én általában barátnőkkel összefogok, és így ingyenessé válik a szállítás. Egyébként való igaz, hogy csalókák a színek, hiszen sokkal erősebbek szájon, ahogy te is írtad. A két kinézett darab pedig csodálatos szín, remélem hamar nálad kötnek ki. :)

      Törlés
  2. Húúú nagyon szépek. Mind a kettő nagyon jól áll neked:) nekem egy picikét a Loved árnyalat jobban tetszik:) Régóta szemezek már ezzel a márkával és lehet ki is próbálok 1-2 árnyalatot:) Azt megkérdezhetem, hogy az arcodon milyen pirosító/bronzosító van mert eszméletlen jó? :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Nem fogod megbánni ha teszel a márkával egy, vagy inkább sok próbát :D
      A képeken a Rival De Loop Baked Bronzerét használom Sahara sun árnyalatban és a Maybelline Face Studio pirosítóját Brown árnyalatban. :)

      Törlés
  3. Nagyon jól áll mindkettő :) Nekem egyelőre egy darabom van ebből a matt termékcsaládból, de szerintem nem az lesz az utolsó :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy erősebb pinked van ugye? :) Következő alkalommal én is megnézem magamnak közelebbről a merészebb árnyalatokat :)

      Törlés
    2. Azaz, brutálpink :) Mindenképpen szeretnék egy szolidabb árnyalatot is, ez az Adorable például nálad tetszett meg nagyon, pedig láttam már róla képeket, de eddig nem varázsolt el :)

      Törlés
    3. Ez az Adorable nagyon csalóka. Ahány kép, szinte annyi árnyalat. Úgy érzem, hogy a képeimen nagyjából sikerült visszaadni a valós színt. :)

      Törlés
  4. Gyönyörűek! A másodikat szívesen beszerezném én is. :)

    VálaszTörlés
  5. Szuperül áll mind a kettő!:) Nekem a második jobban tetszik, kíváncsi lennék rajtam hogyan állna. Lehet meglepem magam.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Ha szereted a folyékony rúzsokat, akkor mindenképp tanácsolom a megvásárlását :)

      Törlés
  6. Nekem a 2. van meg. A Youtube-os review-k alapján jónak tűnt, bár szerintem ez egy felújított változat azokhoz képest, amit láttam.
    Elsőre kicsit brutál volt, elő kéne vennem hogy most is megijedek-e tőle. Az erőteljesebb színeket mondjuk mindig "paskolva" viszem fel, hogy szelídítsek rajtuk. Még nem barátkoztam össze az "élénk" színekkel. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is egy picit visszafogottabb színre számítottam, viszont ennek elsősorban szerintem az lehet az oka, hogy a képek sokszor nem adják vissza az eredeti színeket, pláne amik agyon vannak világítva. Ettől függetlenül elképzelhető az is, hogy újítottak rajtuk valamennyit.

      Ez szerintem egy tipikus őszi szín egyébként, tavasszal és nyáron el nem tudnám képzelni magamon. A sötét vagy élénk színeket pedig minél többször kened fel annál jobban hozzászoksz majd a látványhoz és egy idő után megszereted őket :)

      Törlés