China Glaze

Summer fever | Tribal nail design

14:00:00

Május végén egy hatalmas shopping napot tartottunk, amikor is az Árkádban garázdálkodtunk. Ekkor figyeltem fel arra, hogy ez a törzsi minta idén igen elterjedt, szinte minden üzlet polcain és fogasain fellelhető. Ugyan az ilyen stílusú ruhák nem állnak túl közel hozzám, úgy döntöttem, hogy ezt a világot megpróbálom a körmeimen megjeleníteni egy kis neonnal vegyítve természetesen.


Mivel már hivatalosan is nyár van, így elképzelhetetlen számomra, hogy ne használjak valamiféle neon színt az éppen aktuális manikűrjeimhez. Tavalyról talán már jól ismeritek a China Glaze neon lakkjaimat, amiket előszeretettel használok. Ez idén sincs másképp és nem is lesz. A jelenlegi mintához és elképzeléshez a China Glaze That's shore bright (lila) és a China Glaze Sun of a peach (narancs) árnyalatát használtam. 



Sajnos a minőségük nem egyforma. Az általam birtokolt 6 árnyalat közül a narancs a leggyengébb, hiszen minden esetben 3 réteg szükséges belőle ahhoz, hogy csíkozódás mentesen fedjen. Viszont ennek ellenére imádom, hiszen a színe nekem egyértelműen az egyik legkedvesebb nyári árnyalatom. A lilával már egészen más a helyzet, teljesen átlagos, elég belőle a két réteg. Nos tehát ez a két szín került fel a mutató és a kisujjamra, hiszen ezek jelennek meg a mintában is. A középső ujjamra mint mindig, így most is egy csillámos lakk került, a Catrice Bronze upon a time árnyalata.  



A minta

A minta alapjául a Flormar CC Nude pink árnyalata szolgált, ami nálam egy tökéletes nude szín, ami szépen is fed és úgy érzem a bőröm tónusához is passzol. Nos, erre kerültek fel a háromszögek. A minta maga egyébként nem bonyolult, viszont tőlem eléggé távol állnak ezek a nagyon szabályos, egyenes vonalakkal dekorált körmök, mégpedig azért, mert mindig látom, hogy itt-ott kicsit görbe, viszont a ragasztható segédcsíkokkal sosem szeretek vesződni, így mindig csak egy vékony ecset van a segítségemre. Ezzel tehát arra szeretnék kilyukadni, hogy ritkán festek geometrikus, nagyon szabályos, vonalakból álló manikűröket, mert ezeknél rendkívül jól látszanak a legapróbb pontatlanságok is. A közeljövőben sem várható egy ideig hasonló, hozzám közelebb állnak a virág, gyümölcs és hasonló minták, könnyebbnek érzem a megvalósításukat és nagyobb lelkesedéssel is állok neki inkább egy olyannak.



Így készült

A legelső lépés a narancssárga körömlakkal és egy díszítő ecset segítségével megfestettem a narancs háromszöget, aminek még nem kellett feltétlenül szuper precíznek lennie, hiszen a közepébe kerülő fekete úgyis elfedte az esetleges "görbeségeket". A fekete szín egyébként akril festék. Majd jöhetett egy vékony vonal az előbb festett narancs peremére. Ezt számomra úgy könnyebb megfesteni, ha nem az ecsetet mozgatom, hanem azt a körmöm, amire a mintát készítem. Ezt követte a lila háromszög, majd ennek a szélére egy érdekes, kis háromszögekből álló alakzat. 



Mivel egy igazán nyári, fesztiválozó körömnek gondoltam, ezért az egyszínűre mázolt körmeim még arany szegecseket is kaptak. Ezeknél fontos megjegyeznem, hogy én sosem a színes lakkba "nyomom bele " őket, hanem miután az alap szín megszáradt, egy vastagabb átlátszó fedőlakk tetejére ragasztom őket, majd jöhet egy újabb réteg fedőlakk. Így bomba biztosan a helyükön maradnak akár a hét végéig is.  








Összességében szerettem hordani, hiszen szuper nyári színei voltak ( illetve még vannak, mert még nem mostam le ) , viszont a festésével megszenvedtem, még akkor is ha nem tűnik túl bonyolultnak a minta. 

Nektek hogy tetszik ?

You Might Also Like

12 megjegyzés

  1. Szépséges mani! :)
    Nem vagyok oda a törzsi mintákért, De ez most nagyon tetszik!
    A bronz középső ujj önmagában is megérne egy misét, egy álom az a Catrice lakk! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Én sem szeretem őket igazán, sosem festettem még hasonlót, de ez így most ebben a formában viselhető még számomra is :) A Catrice lakk pedig valóban fantasztikus. Azért szeretem mert amellett, hogy gyönyörű, nem kell szenvedni a felkenésével, hiszen 2 normál rétegben tökéletesen fed. :)

      Törlés
  2. Nagyon-nagyon szép lett, nem gondoltam, hogy a narancs és a lila ilyen jól megfér egymás mellett :) Én nemrég csináltam egy ilyen mintás manikűrt és elvoltam vele egy darabig :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Nekem is ez az első próbálkozásom ennek a két színnek a párosításával kapcsolatban, de meglepően jók együtt szerintem is :) Azt pedig meg tudom érteni, hogy a hasonló mintákkal megszenvedtél :D

      Törlés
  3. Hogyan tudod ugyanezt a másik kezeddel is megfesteni?! Úristen, félelmetesen ügyes vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :D Hát a másik kezemen már problémásabb és időigényesebb :D De sok gyakorlással a másik kezem is ügyesedett azért.

      Törlés