testvaj

The Body Shop Pinita Colada testvaj

9:00:00

A mai bejegyzés nem egy vadi új termékről fog szólni, féltem is, hogy kifutok az időből, hisz mikor egy limitált termék nem kapható, akkor már felesleges róla írni és szíveket fájdítani. Viszont a The Body Shop kínálatában még jelenleg is elérhető az idei limitált nyári kiadás, a Pinita Colada, így mindenképp szeretném veletek megosztani a róla szerzett tapasztalatokat. 




A márkát és a testvajakat talán már senkinek sem kell bemutatnom, hiszen hihetetlen népszerűségnek örvendenek. Sokáig én is abba a táborba tartoztam, akik azt vallották, hogy ez a márka bizony túl drága ahhoz, hogy én innen bármit is vásároljak. Egy éve viszont minden megváltozott, ugyanis betévedtem az üzletbe. Innentől kezdve nem volt megállás. Az illatok rabul ejtettek, legalábbis elsőként még csak azok. Mára azonban eljutottam odáig, hogy a testvajaik függőséget okoztak nálam, hisz az eddig általam próbált kiadások közül mindegyik szuper volt, nagyon szerette őket a bőröm. Nem feltétlenül vallom minden termékükről, hogy megérik az árukat, de a testvajak azok, amik abszolút igen. 


A nyár és a tél mindig várakozásokkal teli, legalábbis ami a márkát illeti, hiszen ebben a két évszakban mindig megjelennek limitált illatosítású termékek. Az idei nyár főszereplője a pina colada illat lett. ( Mivel limitált, ezért már csak korlátozott ideig elérhető, ezért siessetek ! ) Kiszerelésről, csomagolásról szerintem nem kell írnom semmit, hiszen biztosan láttátok már a hagyományos, megfelelően záródó tégelyt, a helyes grafikával a tetején, ami esetünkben igen csak frissítően nyáriasra sikeredett. 


Azt mindenképp érdemes tudni, hogy a különböző illatú testvajak különböző állagúak, így ha az egyik nem vált be, mert túl zsírosnak éreztétek, nem jelenti azt, hogy másik típus sem jöhet be nektek. Mivel a Pinita egy nyári kiadás, így egy nagyon lágy, könnyed állagú testvaj. Ez az a típus, amit nem érzek túl soknak a legnagyobb nyári hőségben sem, viszont a hideg őszi és téli időben az én bőrömnek kevés lenne. ( Természetesen előfordulhat, hogy ha a te bőröd nem igényel extra hidratálást és nehéz zsíros testvajakat még télen sem, akkor ez tökéletes lesz neked arra az időszakra. ) 



Tetszik, hogy nagyon könnyedén beszívódik, és egyáltalán nem hagy ragacsos érzetet. Csak a mennyei illat marad utána, ami nem túl édes, nem túl tolakodó. Leginkább az ananász illata érződik, inkább ez a domináns, de a kókusz is kiérződik belőle. Vannak akik istenítik, de olyanok is, akiknek ez az illat egyáltalán nem jön be. Nos, nem vagyunk egyformák, de az én ízlésem szerint ez egy szuperül eltalált illat, hozzám nagyon közel áll. 



Én összességében nagyon sajnálom, hogy ez az illat limitált. Ennek a testvajnak az állagához hasonlót találunk még a kínálatban, illetve a nyári kiadások általában ilyesmik, viszont az illat rendkívül fog hiányozni nekem.

Ti próbáltátok ezt az illatot?

You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Isteni illata van ezeknek a termékeknek, nagyon érezhető rajtuk az ananász. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuperül sikerült kollekció, valóban :)

      Törlés
  2. Jaj ez a termék valami fantasztikus lehet, köszi a posztot Niki! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban az !!! Szuper jól eltalált kollekció :)

      Törlés