Fogadom | 2018

by - január 01, 2018

Minden év utolsó napjaiban azon töprengek, vajon mit is írhatnék ide a blogra, mert ilyenkor azt érzem, hogy valahogy össze kell foglalnom az elmúlt egy évet, hiszen ez olyan sok idő, annyi minden történik, történt. Természetesen ez idén sem lesz másként. Lehet, hogy ez leginkább magam miatt fontos, és nekem fontos, mert az én blogom. Viszont el sem tudjátok képzelni, hogy mennyi mennyi boldog pillanattal ajándékoztok meg, ezt pedig szeretném megköszönni nektek.


Idén szeretnék az előző évektől eltérően egy kicsit arról írni nektek a sok-sok köszönetnyilvánítás mellett, hogy miket tervezek erre az esztendőre, ami azért titeket is érint egy kicsit. 🙂  Tudom, hogy a blogolás és a blogolvasás manapság már annyira nem divat, hozzám mégis annyira hozzám nőtt ez a felület, hogy képtelen lennék elengedni. Magam miatt sem és miattatok sem, akik szorgalmasan olvastok. Bár tudom, hogy közel sem vagyok annyira szorgalmas mint kellene, és néha kicsit elhanyagolom ezt a platformot, de higgyétek el, hogy igyekszem. Ahogy időm és kedvem engedi szeretek itt ténykedni. Álszentség lenne azt írni, hogy a posztok gyakorisága csak idő függvénye, mert igenis, néha nincs hozzá kedvem. Néha sminkelni sincs kedvem.  (Na jó, mondjuk utóbbi azért elég ritkán fordul elő 🙂 ) Egyszerűen annyira magába szippantott ez az egész, hogy nem igazán látom azt, hogy valahol a közeljövőben ez az őrület félbeszakadna. Persze nem is akarom, hogy megszűnjön a rajongásom a sminkek és a sminkelés iránt.Egy szóval köszönöm, hogy vagytok nekem, annak ellenére is, hogy néha kicsit ritkák a bejegyzések. Mentegetőzni egy percig sem szeretnék, ez nem az én világom, de azt tudnotok kell, hogy egy hosszú, információ dús bejegyzés sokszor órákon keresztül készül, hogy azt aztán minden tartalmazzon, akár képi akár írott formában. Nekem viszont ez szenvedély, így nem bánom, hogy időt kell rá szánnom, hiszen az írás része is és a fotózás része is kikapcsol, feltölt és megnyugtat. A számokkal, statisztikákkal viszont nem szeretnélek titeket untatni, tudom, hogy senkit sem érdekel.



Azt viszont már megosztottam veletek egyszer, hogy én bizony gyűjtöm a kedvesebbnél kedvesebb, szívemet megmelengető kommenteket. No, ez a mai napig is igaz rám. Idén is egy jó nagy adag gyűlt össze azokból a mérhetetlenül kedves és szeretettel teli üzenetekből, kommentekből, amiket ti írtatok illetve küldtetek. Emiatt tényleg nagyon hálás vagyok. Nekem a legnagyobb dicséret talán az, amikor azt írjátok, hogy segítettem ebben és abban, hasznosnak találjátok amiket írok, mert ez a célom. Mindig is ez volt. Nem szeretnék szórakoztatni, nem szeretnék rajongótáborra szert tenni. Persze örülök, ha sokan olvastok, de mindig abban reménykedek, hogy ha "normális" tartalmat gyártok, akkor azzal olyan közönséget érek el, akiknek én ezt tényleg szánom. Eddig úgy látom, hogy ez az álom megvalósulni látszik. Az intelligens hozzászólásokra, kérdésekre pedig mindig olyan szívesen válaszolok, úgyhogy ne tartsatok magatokban semmit. 🙂 Idén is úgy döntöttem, hogy egy kisebb csokrot összegyűjtök a kedves kommentjeitekből. Sajnos minden egyes imádni való üzenet nem fért rá, de néhányat összeválogattam, amik gondosan el vannak nekem mentve 🙂


Most viszont engedjétek meg, hogy elmeséljem nektek, hogy miket fogadtam meg magamnak az idei évre. Nem szokásom fogadalmakat tenni, talán soha nem fogadtam meg semmit, azt sem, hogy "Mostantól figyelek arra, hogy mit eszem", "Kevesebb édességet zabálok össze-vissza", "Leadok pár kilót", mert tudom, úgysem tudnám őket megtartani. A mostani is inkább egyfajta elhatározás, és belülről jövő indíttatás, mintsem fogadalom.Arra a döntésre jutottam, hogy idén szeretnék a sminkelésre komoly hangsúlyt fektetni. Persze eddig is sminkelgettem magam szinte napi szinten, viszont úgy érzem, hogy van egy berögzült technikám, amit alkalmazok. Ezen szeretnék finomítani, változtatni. Ennek érdekében már decembertől tettem is lépéseket, melyekről néha néha osztottam is meg képet, hol a Facebook oldalon, hol Instagram-on. Talán ez a képeken kevésbé jön át, de én látom magamon, hogy igyekszem jobban figyelni az apróbb részletekre és a harmóniára. No, ezt szeretném folytatni. Szeretném elsősorban a szemhéjpúder palettáimat csak és kizárólag olyan márkák termékeire lecserélni, amivel imádok dolgozni. Amivel csak úgy elvagyok, mert nem rossz, de különösen nem mozgat meg, attól megválok.Szeretnék szabadidőmben többet kísérletezni, gyakorolgatni, amiket szeretnék megosztani veletek is. Tulajdonképpen ezért is írom ezt most nektek. Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy mennyire van igényetek arra, hogy egy-egy sminket, amivel elégedettebb vagyok megosszak veletek, akár csak Instán, akár egy egész bejegyzést szánva neki?

Remélem, hogy nektek is ötletekkel és célokkal megpakolva indul az új esztendő. Kívánom nektek, hogy minden álmotok valóra váljon. Nagyon boldog új esztendőt kívánok! 💜

You May Also Like

3 megjegyzés

  1. én mindenképpen örülnék ilyen jellegű posztoknak. én is észrevettem magamon, hogy már inkább a minőségre megyek, nem a mennyiségre. van, hogy eltelik több hónap is 2 paletta vásárlása között, de abszolút nem bánom. 2016 végén rendeltem az első morphe palettámat (35 w), most karácsonykor pedig a jaclyn kollaborációs palettát. idén érkezett az első colourpop zsákmányom is, és tudom, hogy nem az utolsó. az utóbbi időkben teljesen kiselejteztem a termékeimet, ezer éves essence monok és paletták, amik már jó, hogy nem másztak el, annyira régiek voltak.... :D mentek is a kukába, ami menthető volt (bh 88-as paletták például), azokat pedig eladtam potom pénzekért. számomra ez az igazi pazarlás. de már mindegy. szerintem kicsit te is úgy vagy, mint én, hogy "öregszünk", és kitágult egy új világ. már nem mozgat meg egy essence vagy makeup revolution paletta. inkább nem veszek semmit magamnak 2 hónapig, csak hogy megrendeljem az áhított terméket. szerintem ez természetes folyamat mindenkinél, aki egy kicsit komolyabban is elmerül ebben a világban. én is szeretek magamon kisérletezgetni, szabadidőmben sminkeket gyártani netes inspirációk alapján, de annyira nem vagyok bátor, hogy akár az instámra kitegyem. de én abszolút örülnék ilyen jellegű posztoknak. plusz ezekben látni a leginkább a fejlődést. én is összehasonlítottam már 2 olyan sminkemet, ami között csak 1 év telt el. ég és föld. :D

    VálaszTörlés
  2. jaj, annyit még kihagytam, hogy azon kevés blog közül, amiket még követek, a Tiéd az egyik kedvencem, igényes, minőségi, nincs tele pr posztokkal meg pinterest képekkel, van benne egyediség, van tartalom, VAN SMINK, számomra ez a legfontosabb.. ha már egy sminkterméket tesztel egy blogger, akkor ne legyen már egy kézfej-szvaccs aztán csókolom...... igenis kenje fel a fejére/szájára/szemére és úgy nyilatkozzon róla, hogy mennyire jó is az adott termék! és a videóidat is szeretem, nincsenek ostoba kihívás meg ilyen mindenféle nulla tartalmú reklám videóid, szépen összeszedetten beszélsz, és ez az írásaidra is igaz. egyszóval én nagyon szeretem a blogodat, és remélem, hogy összejön majd minden terved, ötleted, elhatározásod, bármi, akár blog, akár étel terén!:) boldog új évet!:) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ilyen kedves olvasókért és kommentelőkért érdemes ezt az egészet csinálni :) A te kommented lett az első mentés a 2018-as kedves kommentek mappába :) Nagyon örülök, hogy így gondolkodsz, azt hiszem hasonló gondolataink vannak a sminkelés terén. Ahogy te is fogalmaztad, "öregszünk" :D Az ember sokat tanul, kísérletezget, és amint kipróbál egy Morphe vagy Zoeva palettát, rá sem akar nézni az Essence, de ez szerintem természetes :) A Colourpophoz pedig csak annyit, hogy függőséget okoz, én már a rabja vagyok, hamarosan biztosan te is az leszel :D

      Még egyszer köszönök mindent, neked is nagyon boldog új esztendőt kívánok :)

      Törlés